Így néz ki belülről az Iszlám Állam börtöne

Észak-Irakban, Moszul mellett ütöttek rajta közös műveletben az amerikaiak és a kurdok egy börtönön, melyet az ISIS működtetett. 70 embert szabadítottak ki, és erről videót is készítettek. Ez volt az a túszszabadítás, amelyben egy amerikai katona is életét vesztette. Ő volt az Egyesült Államok első halottja Irakban 2011 óta.

A drámai jelenetről két hírügynökség is jelentetett meg videót: az arab nyelvű Arab24 és a kurd Rudaw. Washingtonban megvizsgálták és vasárnap hitelesnek mondták ki a csütörtökön forgatott képsort.

Amelyen látni, hogy amerikai és kurd katonák rohanják meg az épületet, miközben nehézfegyverek hangja hallatszik a háttérből. Szemmel láthatóan rémült börtönlakók rohannak ki egy cellából véres rabruhában.

De nem minden ment jól. Joshua L. Wheeler őrmestert megölték a misszió során. Több mint négy év óta ő volt az első amerikai katona, aki életét vesztette Irakban. Az amerikaiak vezette, tavaly alakult Iszlám Állam elleni koalíciónak azonban már voltak veszteségei korábban is: márciusban egy kanadai katona halt meg baráti tűzben, januárban pedig Moaz Kaszaszbeh 26 éves jordán pilótát égette el elvenen az Iszlám Állam. A fiatal férfi akkor került az iszlamisták fogságába, amikor decemberben lelőtték a gépét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez