Tizenhárom újságírót végzett ki az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam kivégzett legalább 13 újságírót abból a 48-ból, akiket Moszulban rabolt el az észak-iraki város tavaly nyári elfoglalása óta – jelentette a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet.

Moszul a “szabad információ temetője” lett, ahogy azt a párizsi székhelyű RSF az iraki partnerszervezetével, a Journalistic Freedoms Observatoryval (JFO) közösen készített riportjának címében is kiemeli. A dokumentum rávilágít arra, hogy mióta Irak második legnagyobb városa a dzsihadista csoport ellenőrzése alatt áll, az újságíróknak pokollá vált az életük. A jelentés szerint a dzsihadisták teljes mértékben kontrollálni akarják a városból kiáramló információkat – hangsúlyozta Alexandra El Khazen, az RSF közel-keleti és észak-afrikai illetékese.

Az RSF úgy tudja, hogy az elrabolt 48 újságíróból többen már kiszabadultak, de 10 továbbra is az IÁ fogságában van. A jelentés szerint a 60 újságíró menekült el a városból.

Amióta az IÁ elfoglalta az eredetileg másfél millió lakosú Moszult, a dzsihadisták propagandáján kívül nem sok információ szivárog ki a városból. A városban fennmaradt néhány médium tevékenysége a dzsihadisták üzeneteinek közvetítésére korlátozódik. A szervezet azt kéri az iraki kormánytól, a szomszédos országoktól és a nyugati hatalmaktól, hogy biztosítsanak nagyobb védelmet a menekülésre kényszerülő újságíróknak, adjanak nekik munkavállalási engedélyt és adott esetben menedéket.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez