Szex és tea kéz a kézben

„Mintha aranyláz lenne” – így jellemezte egy helyi lakos a prostituáltak hirtelen felbukkanását a kenyai Citizen Digital internetes napilapnak. A lányok éjjel-nappal az utcán álldogálnak, testüket árulva a helyi teaültetvényeken dolgozó munkásoknak, akik a betakarítás után komoly bónuszt is kaptak a fizetésük mellé.

„Rendkívül jól értesültek a lányok” – mondta egy hely munkás, aki azt is elmondta, hogy a lányok csak a teaültetvényeken dolgozó munkásokra hajtanak. Sokan az ország különböző pontjairól jöttek ide dolgozni és hosszú heteket, hónapokat töltenek el itt el egyedül.

Egy helyi szabó, Rose Anyango elmondta, hogy a lányok mindenhol ott vannak és ha kell, akkor a munkásszállókon kopogtatnak. „Rendkívül rámenősek” – mondta az asszony, akit rendkívül zavar, hogy a prostik elözönlötték várost.

PROSTITUTE1

Joseph Langat ültetvényes is megerősítette, hogy munkásai most kaptak fizetést és bónuszt, aki egyébként keményen dolgoztak a földeken. „A lányok szó szerint vadásznak rájuk és semmitől sem riadnak vissza” – tette hozzá a tulajdonos.

A munkások azonban jelezték, hogy egyáltalán nincsenek megelégedve a lányok által nyújtott szolgáltatásoktól. „Lusták és nem dolgoznak keményen” – mondta Samuel Nyakundi, aki szerint a lányok kihasználják a „szexre kiéhezett munkásokat”

A helyi asszonyok is aggódva követik a rámenős prostik viselkedését. Elmondásuk szerint férjeik állig vannak otthon azóta, hogy kézbe kapták a bónuszokat, ami komoly aggodalmakkal tölti el őket.

Kericho rendőrkapitány is jelezte, hogy az örömlányok felbukkanás óta több esetben is figyelmeztették a munkásokat, hogy ne dűljenek be a lányok ígéreteinek, mert különben könnyen búcsút inthetnek a kemény munkával megkeresett pénzüknek. „A prostik egy része jól képzett zsebtolvaj” – mondta Rose Muchuma rendőrparancsnok, megjegyezve, hogy több olyan esetről tudnak, amikor prostik kifosztottak a részeg munkásokat. A rendőrség azonban jelezte, hogy várhatóan még több prostituált fog városba jönni, amig tartanak a kifizetések a teaültetvényeken. Ennek pedig a hatóságok sem örülnek mivel a prostitúció gyakran együtt jár a szervezetbűnözés megjelenésével is.

Kericho07

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez