Megalázó terhességi tesztek a Sierra Leone-i iskolákban

Több ezer iskoláslányt vizsgáltak meg nyilvánosan tanárok és nővérek, akik mindenki szeme láttára hajtották végre a megalázó terhességi vizsgálatokat – közölte az Amnesty International. A vizsgálatokra azért volt szükség, mert a kormány nem rég megtiltotta, hogy terhes lányok iskolába járhassanak és vizsgázhassanak.

A lányokat felsorakoztatták diáktársaik előtt, majd a tanárok és nővérek egyenként vizsgálták meg a mellüket és a hasukat. Ezután arra kényszerítették őket, hogy vizeletmintát adjanak a terhességi tesztek elvégzéséhez. A vizsgálatok hatalmas felháborodást váltottak ki, ezért sok lány inkább otthon maradt, hogy elkerülje a megaláztatást.

Sierra Leonéban már több évtizede életben van az a törvény, amely megtiltja, illetve kitiltja a terhes diákokat az iskolákból, de ezt a rendeletet ezidáig senki sem vette komolyan. A nyugat-afrikai országban ráadásul nemrég nyitottak újra az iskolák, miután sikerült visszaszorítani a több ezer ember életét követelő Ebola-járványt. A kormány azonban úgy gondolta, hogy itt az idő alkalmazni a kirekesztő törvényt, amit idén áprilisban vezettek be minden állami iskolában.

Az Amnesty International jelezte, hogy ez a lehető legrosszabb dolog, amit a lányokkal történhet. A terheseket ugyanis megbélyegzik, kitaszítják és rossz fényben tüntetik fel. Az iskolából való kizárásuk pedig azt eredményezi, hogy soha nem fejezhetik be tanulmányaikat, ezért egy életre kiszolgáltatottá válnak.

Egy 2013-as felmérés szerint Sierra Leone azon országok közé tartozik, ahol világviszonylatban az egyik legmagasabb a serdülőkori terhességek száma.  A 15 és 19 év közötti korosztályból minden negyedik lány terhes volt – derült ki a kormányzati felmérésből. Az ENSZ  Népesedési Alapja (UNFPA) által készített felmérésekből pedig az derült ki, hogy az Ebola-járvány idején több mint 14 300 tinédzserlány esett teherbe. Az Amnesty International azonban jelezte, hogy az Ebola-járvánnyal párhuzamosan gyakorlatilag egy nemi erőszak-hullám is végig söpört az országon, ezért esett teherbe olyan sok kiskorú az országban. Egy neve elhallgatását kérő lány az AI-nek elmondta, hogy az Ebola-járvány idején szinte minden család pénzszűkében volt, azért sok lány számára nem volt választás, prostituáltnak kellett állniuk, hogy megkeressék a megélhetésre szükséges pénzt. A nyugat-afrikai országban egyébként a 15 és 24 éves korosztályból tízből csupán hat lány tud írni és olvasni, a többiek analfabéták.

Az Ebola-járvány Sierra Leonéban volt az egyik legsúlyosabb, amely 2013 decemberében tört ki az országban. A járvány miatt az ország amúgy is törékeny gazdasága padlóra került és máig nem sikerült talpra állnia. A tömeges fertőzések miatt az iskolák több mint egy évig zárva voltak. Sok munkahely megszűnt, ezért rengetegen kerültek az utcára. A járvány miatt gyakorlatilag falvak és nagyobb települések kerültek karantén alá, elszakítva őket a külvilágtól. A fővárosban is rendkívül súlyos volt a helyzet, ahol negyedeket zártak le a fertőzésveszély miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez