Egyre nagyobbak a Petrobras-ügy hullámai

A brazil állami olajvállalat építőipari óriáscégekkel együtt szervezte az „ipari méretű” korrupciós hálózatot.

 Minden nap újabb részéletekre derül fény a Petrobras-ügyben zajló nyomozás során. Most az ügyészség bejelentette, hogy hat építőipari óriáscég 22 magas és 13 középszintű vezetőjét kartellezéssel, pénzmosással szervezett bűnhálózat kiépítésével vádolják. Az építőipari vállalatok a Petrobrassal működtek együtt a közpénzek magánzsebekbe való pumpálásában. Egy állami megrendelést általában 5-6 százalékkal számláztak túl. És ezek hatalmas projektek voltak, dollár százmilliós nagyságrendűek, de voltak milliárdosak is. Az befolyó extrajövedelem egy részét külföldi bankokba menekítették az olajcég és a vele együtt svindliző építőipari vállalatok vezetői. De jutott bőven a politikai pártok kasszájába is. Sőt, ahogy Paulo Roberto Costa, a Petrobras márciusban letartóztatott egyik volt igazgatója mondta: az egész hálózatot valójában felülről a politikusok építették ki és irányították. Costa együttműködik a hatóságokkal és nagy valószínűség szerint az általa adott információk alapján vádolják most korrupcióval az építőipari cégvezetőket is. De a történetnek még messze nincs vége, hiszen Paulo Roberto Costa (képünkön) egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt azt mondta, hogy tucatnyi politikust is megnevezett, vagyis most már nem csak a cégvezetők vannak az ügyészség látóterében. Az ügy külön pikantériája, hogy a jelenleg hatalmon lévő Dolgozók Pártja kasszájába is bőven csurgott korrupciós pénz. Továbbá: Dilma Rousseff jelenlegi államfő korábban a Petrobrast felügyelő tanács elnöke volt. Ő azonban azt állítja, fogalma sem volt arról, milyen pénzügyi manipulációk zajlottak 2003 és 2009 között.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez