Magyar üzletemberek Ugandában: új lehetőségek Afrikában

Magyar befektetők, vállalkozók érkeztek Ugandába, hogy üzleti fórumon találkozzanak az afrikai kormány tagjaival és tájékozódjanak a helyi piac lehetőségeiről.

Az üzleti utat a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ (HTCC) a Magyar Fejlesztési Minisztériummal közösen, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium egyetértésével a Déli Nyitás keretében szervezte meg. Az üzleti delegációt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vezeti.

A szervezők szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerepvállalása és támogatása az üzleti út létrejöttében azért is nagyon fontos, mert mint a stratégiai iparágakat felügyelő tárca, egyik legjelentősebb feladata Magyarország folyamatos és gyors ütemű fejlődésének elősegítése. Ugyanakkor az ilyen jellegű kezdeményezések támogatásával a tárca hozzájárul az ország versenyképességét javító feltételek megteremtéséhez, a kis- és középvállalkozások nemzetközi piacra jutásának elősegítéséhez, valamint a már működő hálózatok fejlesztésében is aktívan közreműködik.

Az út ötletét az adta, hogy az ugandai kormányzat felfigyelt olyan, Ugandában már most is működő, rendkívül sikeres magyar üzleti kezdeményezésekre, mint amilyen a kapekei mintafarm is. Az ugandai Kereskedelmi és Ipari Minisztérium azzal a kérdéssel fordult magyar társszervéhez, hogy segítsenek további magyar befektetőket és üzletembereket is “Afrika Gyöngyszemébe” csábítani.

Az ugandai kormány álláspontja szerint egy ilyen üzleti delegációval még szorosabbra fűzhető Magyarország és Uganda kereskedelmi kapcsolata. Az ugandai vezetés elképzelése, hogy versenyképes technológiájú befektetésekhez keressen Magyarországról partnereket. A legfontosabb területek azonban, amelyeken szak- és üzletembereket várnak, az a mezőgazdaság, illetve az élelmiszeripar, mivel a kiváló időjárásnak köszönhetően Ugandában évente háromszor lehet aratni.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez