Nigériai katonák csaptak le a a Boko Haramra

A nigériai kormányerők egy rajtaütéssel több tucat embert, főként nőket és gyerekeket szabadítottak ki a terroristák fogságából, akik közül négyet megöltek – jelentette be a hadsereg.

A katonaság a légierő támogatásával hajtotta végre a műveletet a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista szervezet egyik tábora ellen az ország északkeleti részében fekvő Borno szövetségi államban. Összesen 61-en szabadultak ki a fogságból. A megmentettek többsége nő és gyerek, evakuálásuk folyamatban van. A katonák megöltek négy terroristát, egyet pedig elfogtak.

A nigériai fegyveres erők több sikeres, az iszlamisták ellen végrehajtott akciójukról számoltak be az elmúlt hónapokban. Október 28-án 338 elrabolt embert szabadítottak ki Borno államban a fogságból, köztük 192 gyereket és 138 nőt. Arra nincs bizonyíték, hogy az eddig kimentettek között lenne valaki a terrorszervezet által ugyanebben az államban 2014-ben elrabolt mintegy 200 középiskolás lány közül.

A Boko Haram szélsőséges iszlamista szellemű állam létrehozását szeretné kikényszeríteni a vegyes vallású Nigériában. Felkelésük 2009-es kezdete óta mintegy 17 ezer ember életébe került, a menekültek száma több mint 2,5 millió.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez