“Ismertem néhány srácot Donyeckből, azt mondták, szép a város, az emberek kedvesek” – meséli folyékony orosz nyelven, hogy miért is pont ezt a helyet választotta. Donyecket szinte naponta lövik, hónapok óta. A robbanások megrázzák az alig egy éve a legjobb ukrajnai felsőoktatási intézménynek kikiáltott egyetem falait is. A 84 éves épületben nyilak mutatják, hogyan lehet eljutni a legközelebbi óvóhelyre.
“A szüleimet is lövik. Most meg még értem is aggódhatnak.” Ezt már a 24 éves, szíriai Mohammed Jaro mondja. Egy 23 éves indiai diák meg arról beszél, hogy néha ijesztő, amikor a bombázás közelebb jön, és nagyon hangossá válik. Ilyenkor úgy érzi, hogy a következő lövedék mindjárt mellette csapódik be.
Az egyetemen azt mondják: több mint 2 ezer külföldi hallgatójuk volt 57 országból a háború előtt az orvosi, a fogorvosi és a gyógyszerészeti karon. 84-en maradtak közülük. A legtöbben a Közel-Keletről, Afrikából vagy a posztszovjet országokból jöttek: az alacsony tandíj és az intézmény jó híre vonzotta őket. Az orvosi kar 43 éves dékánja alig egy hónapja vette át a hivatalt: elődje elhagyta a térséget, amelyet ma pénzügyi és közigazgatási értelemben is elvágtak az ukrán kormánytól. Az egyetem, ahol minden diák csak oroszul tanul az első évben, a szovjet időkben egyike volt azon keveseknek, amelyek globális kapcsolatokat építhettek ki. Azért, hogy a fejlődő országok elitjét ott termeljék ki, és a kommunista ideológiával beoltva küldjék aztán haza. Nagyon erős kapcsolataink voltak ezekkel az országokkal, és ezeket mostanáig fenn tudtuk tartani – mondja a dékán.
A bombázások mellett még egy dolog izgatja a diákokat. Kitől fognak diplomát kapni? És azt elfogadják-e majd külföldön? Miután most a lázadók a hatóságok, és ők függetlenségben vagy Oroszországhoz csatlakozásban reménykednek, ez valóban nyitott kérdés. A dékán, Borisz Bogdanov azt mondja: ő abban bízik, hogy rövidesen orosz pecsét lesz az okleveleken, de sok hallgató attól fél, hogy a káosz miatt minden kemény munkája kárba vész.
A 25 éves Haidar Al Humrani a dél-iraki Bászrából már döntött: Odesszában folytatja. A dél-ukrajnai város a kormány ellenőrzése alatt áll. Több donyecki év után nehezére esik a váltás, de azt mondja: nem kockáztatja, hogy diploma nélkül kelljen hazatérnie. “Megszoktam a várost. Barátaim vannak itt, lakásom” – mondja nehéz szívvel, miközben az irodába indul a papírjaiért.
Vannak, akiknek viszont nem opció a távozás. Túl mély gyökereket eresztettek. “Öt éve vagyok Donyeckben. Szeretek itt. Meg is nősültem” – mondja a 22 éves Bsarat Wusab Jordániából. Ő nem megy el. “Úgy szeretem a várost, mintha az enyém volna.”