Ex-muszlimok. Ki miért fordított hátat az iszlámnak?

#ExMuslimBecause. Ex-muszlim, mert… Ezzel a hashtaggel indított fórumot a Twitteren a Nagy-Britanniában élő egykori muszlimok tanácsa. Arra volt kíváncsi, hogy aki elhagyta a vallást, az miért tette.

Nagy vihart váltott ki a kezdeményezés, a magyarázatok nagyon különbözőek. A szervezet szóvivője, az Iránban született Maryam Namazie például azt mondta: azért hagyta el a hitét, mert egy iszlám államban élt – és ennél semmi nem lehet rosszabb.

CUNuq_nWIAEP8T6

A többiek válaszai széles skálán mozogtak: kezdve attól, hogy milyen volt felnőni egy vallásos családban, egészen addig, hogy a mai tudomány nem egyeztethető össze a vallással. Volt, aki azt írta: rádöbbent, hogy az iszlám egy választás, és nem az önazonosságának a lényegi része. Más azért hagyta a háta mögött, mert a hazájában, Bangladeshben megölik az ateista bloggereket, és a muszlim barátai ezt támogatják. Egy lány, Sarah meg azért, mert nem tudott úgy vitatkozni a családjában az iszlámról, hogy a szülei ne üvöltötték volna le a fejét és fenyegették volna meg.

De volt, aki azt írta: ő azért ex, mert meleg, és büszke arra, hogy comingoutolt, és az elsők között kampányolt az LGBTI közösség jogaiért  Afganisztánban.

Viták is bontakoztak ki, komoly kérdéseket feszegettek a résztvevők, persze mindenekelőtt a hitehagyásról. Sokan azt mondták, nincs helye erőszaknak a vallásban. De beszálltak keményvonalas muszlimok is, akik azzal vádolták meg a hitehagyottakat, hogy behódoltak a kereszténységnek és Amerikának. Aztán jöttek a nem keményvonalasok, akik azt írták: ha elhagynák a vallást, akkor azok miatt a muszlimok miatt tennék, akik így reagálnak.

Többen dicsérik bátorságukért azokat, akik hátat fordítottak az iszlámnak, főként azokban az országokban, ahol ez törvénytelennek számít. Volt, aki azt írta, hogy az életüket sodorják veszélybe. Aztán akadtak gúnyolódók is, akik szerint a “fehéreknek” akarnak imponálni a hozzászólók. De olyan keresztények is twitteltek, akik a saját hitüknek akartak reklámot csinálni. Őket helyretették az ex-muszlimok: azt mondták, semmilyen vallással nem értenek egyet. Mindegyik téved és primitív – írta egyikük. Aztán voltak muszlimok is, akik az iszlámnak csináltak hírverést, mondván: muszlimnak születni a legnagyobb áldás, igazán érthetetlen, miért akar ebből kiszállni bárki is. De akadnak fenyegető bejegyzések is: “akárki is kezdte ezt,készüljön az utolsó ítéletre, meglátjuk, akkor mennyire lesz bátor”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez