Nem lesz kétnemzetiségű állam Izrael

„Izrael nem lesz kétnemzetiségű állam” – jelentette ki a vasárnapi kormányülésen Benjámin Netanjáhú miniszterelnök, utalva John Kerry amerikai külügyminiszter előző napi szavaira, miszerint az úgynevezett „egyállami megoldás” veszélybe sodorná Izraelnek mint demokratikus zsidó államnak a jövőjét.

Netanjáhú a palesztinoknak külön államot ígérő megoldási javaslatra utalva kijelentette: „a béke érdekében szükséges, hogy a másik fél is békét akarjon, de sajnálatomra nem ezt látjuk”. Szerinte a Palesztin Hatóságban tovább folyik az uszítás.

Az izraeli kormányfő elítélte Margot Wallström svéd külügyminisztert, aki azzal vádolta Izraelt, hogy bírósági végzés nélkül kivégzi a merénylőket.

„Továbbra is megvédjük Izrael polgárait” – jelentette ki.

A kormányülésen úgy döntöttek, hogy hanuka – az ókori zsidó makkabeus felkelők görögök feletti győzelmére emlékező ünnep – alkalmából ötven százalékkal emelik a sorkatonák zsoldját.

Netanjáhú kora este a jeruzsálemi Siratófalnál gyújtja meg a kilenc ágú hanukai gyertyatartó első lángját, ezzel is jelezve az 1967-ben elfoglalt jeruzsálemi óváros feletti izraeli fennhatóságot. Tavaly nem a Siratófalnál, hanem katonák körében gyújtotta meg az első hanukai lángot.

A miniszterelnök a kormányülésen a hanukai ünneppel kapcsolatban párhuzamot vont az ókori zsidók szabadságharca és a jelenkor eseményei közt.

„A Hanuka elsősorban egy elszánt kis nép különleges hősiességének ünnepe, amely visszaszerezte függetlenségét és fennhatóságát, fényt terjesztett, elűzve a sötétséget – nagy mértékben ez a mai Izrael története is” – mondta.

Az izraeli politikusok a nyolcnapos hanuka több napján is részt vesznek különböző nyilvános lánggyújtási ceremóniákon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez