Lefejezték a dzsihadistákat

Egy Damaszkusz környéki légi csapásban meghalt Zahrán Allús, az egyik legerősebb szíriai felkelőcsoport, a Dzsais al-Iszlám (Iszlám Hadsereg) vezetője – jelentette pénteken a közel-keleti média és aktivisták. Allús mellett a támadásban több tucat további felkelő is életét vesztette.

A felkelővezérre és a Dzsais al-Iszlám számos más tagjára Damaszkusz egyik elővárosában csaptak le, ahol épp lázadó csoportok vezetőinek egy nagyobb találkozóján vettek részt. A támadást, illetve Allús halálát a libanoni al-Majadín pánarab hírtévé mellett a szíriai állami média, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet és a Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) nevű szíriai ellenzéki csoport is megerősítette.

Az al-Majadín és az LCC beszámolói szerint a lázadó csoportok találkozójára orosz harci gépek mértek csapást, amelyek a nap folyamán összesen 13 bevetést hajtottak végre a térségben. A szíriai állami média szerint Allús mellett 90 további felkelő is meghalt a támadásban. Az al-Majadín jelentése szerint köztük volt az Iszlám Hadsereg 13 harctéri parancsnoka és hét további fegyveres csoport katonai vezetője is.

Beszivárgás

A jelentések szerint a Dzsais al-Iszlám vezetője a megtámadott felkelői gyűlésen éppen két rivális ellenzéki fegyveres csoportot próbált kibékíteni. A találkozóra azután mértek csapást, hogy „a szíriai kormányhoz hű elemek” beszivárogtak Allús köreibe, és tartózkodási helyéről információkat adtak a hatóságoknak.

A Szaúd-Arábia által is támogatott Dzsais al-Iszlám ellenőrzi a Damaszkusztól keletre fekvő Gúta előváros nagy részét, és az egyik legerősebb szíriai fegyveres szervezetnek számít. A csoportot a szíriai rezsim azzal vádolja, hogy rendszeresen követ el tüzérségi támadásokat damaszkuszi lakónegyedek ellen; más források ugyanakkor iszlamista, de viszonylag mérsékelt felkelőszervezetként, a szélsőséges Iszlám Állam dzsihadista csoport ellenségeként tartják számon a csoportot.

Volt börtönben

Zahrán Allús a szíriai konfliktus előtt iszlám jogot tanult Szaúd-Arábiában. 2009-ben a szíriai titkosszolgálatok fegyverbirtoklás vádjával letartóztatták. 2011 közepén – a szíriai válság kezdetén – általános amnesztia során szabadult, amivel a rezsim az egyre fokozódó forrongást próbálta lecsillapítani. Szabadon engedését követően megszervezte az Iszlám Hadsereget, amely mára a legerősebb felkelőszervezetté vált Damaszkusz térségében.

A Dzsais al-Iszlám is részt vett a szíriai ellenzéki csoportok december elején Szaúd-Arábiában rendezett csúcstalálkozóján, amelyen a damaszkuszi rezsimmel folytatandó béketárgyalásokra készültek fel. Az egyelőre nem világos, hogy Allús megölése milyen hatással lesz a tervezett tárgyalásokra, amelyeket elvileg január 1-jéig kellene megkezdeniük a rezsim és az ellenzék képviselőinek.

Fotó: Wikipedia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez