Éttermekben csapott le az Iszlám Állam: legalább 16 halott

Legkevesebb 16-an meghaltak és 30-an megsebesültek egy északkelet-szíriai nagyváros, Kamisli több étterme ellen végrehajtott pokolgépes támadássorozatban, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalt magára – közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű emigráns szervezet arról tájékoztatott, hogy a merényleteket szerda este követték el a város különböző pontjain. Rámi Abderrahmán, az OSDH igazgatója az AFP francia hírügynökségnek Bejrútban elmondta, hogy legalább egy robbantást öngyilkos merénylő okozott.

Az AFP egyik helyszíni tudósítója szerint a támadásokat a török és iraki határhoz közel fekvő település három étterme ellen indították, amelyek a merényletek elkövetésekor zsúfolásig telve voltak. Az a vendéglátóhely, ahol öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, a város keresztény negyedében található – tette hozzá a francia hírügynökség riportere.

Az OSDH úgy tudja, hogy mindhárom étterem a településnek azon a részén van, amelyet a kormányerők uralnak.

A 200 ezer lakosú Kamislit a damaszkuszi rezsim és a helyi kurd hatóságok megosztva ellenőrzik. Utóbbiak Szíria északi és északkeleti részén több övezetet is fennhatóságuk alá vontak és autonóm közigazgatású területté nyilvánítottak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez