Lenyűgöző tények Észak-Koreáról

Mindenki hallott már furcsa és érdekes dolgokat Észak-Koreáról, a világtól elzárkózó világról. Ezekből készítettünk egy újévi csokrot.

Az Észak-Koreával kapcsolatos hírek általában a kormány katonai törekvéseiről, a nukleáris fenyegetetőzésről szólnak, vagy épp az utóbbi időben a számítógépes incidensekről. Mégis igen keveset tudunk, hiszen rengeteg információhoz vagy nem jutunk hozzá, vagy nem megbízható forrásból kapjuk őket. Íme néhány olyan dolog, amit a Business Insider tudni vél az országról.

1. Észak-Korea létrehozta saját időzónáját

Egészen pontosan visszaállított egy korábbi időzónát. Ettől függetlenül igaz, hogy augusztus 15. óta Phenjannak saját időzónája van, az, amit a Koreai-félszigeten a japán uralom előtt használtak.

2. 8 ezer dollárba kerül megszökni Észak-Koreából

A 2,3 millió forintnak megfelelő összeg nem kevés, ha figyelembe vesszük, hogy az országban az egy főre jutó GDP 1800 dollár. Ebből az összegből Kínába lehet szökni egyébként.

3. A néhai Kim Dzsong Il éves konyakszámlája elérte a 800-szorosát egy átlagos észak-koreai éves jövedelmének.

Kim Dzsongun apja állítólag minden évben 1,2 millió dollárt (347 millió forint) költött konyakra a Hennessy-nél. Egy átlagos észak-koreai éves jövedelme 1-2 ezer dollár.

4. A koreai háború után született észak-koreaiak átlagosan 2 centivel alacsonyabbak, mint a dél-koreaiak.

Ez annak köszönhető, hogy Észak-Koreában súlyos az élelmiszerhiány, a gyermekek egyharmada krónikusan alultáplált.

5. Észak-Korea azt állítja, hogy 100% az írni-olvasni tudók aránya.

A CIA szerint ez a 15 évesekre és az annál idősebbekre igaz.

6. Jelenleg 28 államilag elismert frizura van.

A nők számára 14 stílus választható, a férjes asszonyoknak kötelező a rövid frizura, míg az egyedülállóknál megengedett a hosszabb haj is. A férfiaknak nem lehet 5 centinél hosszabb hajuk, bár az idősebbeké elérheti a 7 centit is.

7. Bill Gates nettó vagyona a becslések szerint ötször nagyobb, mint Észak-Korea GDP-je.

Bill Gates becsült nettó vagyona 79,5 milliárd dollár. Észak-Korea GDP-je becslések szerint 15,45 milliárd. (Nincs hivatalos világbanki adat)

8. Ha Észak-Korea fővárosa amerikai város lenne, a negyedik legnépesebb volna a sorban.

Phenjan lakossága 2.843.000 fő.

9. Észak-Korea rúgott egy gólt Brazília ellen a 2010-es világbajnokságon.

De elvesztették a meccset, 2-1 lett az eredmény.

10. Észak-Korea körülbelül akkora, mint Pennsylvania.

Észak-Korea területe 120.538 négyzetkilométer.

11. De csak kevesebb, mint ötöde művelhető.

Észak-Korea művelhető területe csak 19,5%-a a teljes területének – 22 792 négyzetkilométer.

12. A katonai szolgálatot teljesítő észak-koreaiak száma a 2,5-szöröse Norvégia lakosságának.

Észak-Koreában 6.515.000 férfi tagja a katonaságnak, és 6.418.000 nő. Együttesen ez 12.933.000 fő. Norvégiában 5,1 millióan élnek.

13. Az észak-koreai utaknak csak 2,83%-a burkolt.

Van 25.554 kilométernyi út Észak-Koreában, de csak ebből csak 724 kilométer aszfaltozott.

14. Észak-Korea volt tavalyelőtt a legkorruptabb ország a világon, holtversenyben Szomáliával.

A korrupciós indexet minden évben kiadják. 2014-ben Észak-Korea lett a legkorruptabb ország, holtversenyben Szomáliával.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez