Egyre jobb a Google önvezető autója, de még korántsem tökéletes

Tizenhárom alkalommal ütközött volna valamivel a Google önvezető autója a tesztelések során, ha nem avatkozik közbe a vezetést felügyelő vezető. Ez a szám még mindig jóval magasabb annál, mint amit el akarnak érni a kaliforniai tech-cégnél.

A jövőben (pontosabban 2020 környékén) valószínűleg nyugodtan hátradőlhetünk majd, és engedhetjük, hogy autónk teljesen önműködően vigyen minket célba. Egyelőre azonban nem ez a helyzet.

A 2014 szeptembere és 2015 novembere közötti tesztelések során összesen 341 alkalommal kellett közbeavatkoznia a felügyelőnek a Google önvezető autójában. Ebből 272 esetben valamilyen hiba volt az automatikus vezérlésben – ilyenkor a szoftver jelez a vezetőnek, hogy vegye át a kormányt. A Google elmondta: nem feltétlenül az a cél, hogy ezen átvételek száma minimalizálódjon, hanem az, hogy minél több adatot gyűjtsenek az ilyen helyzetekről.

A maradék 69 esetben a felügyelő döntött úgy: itt az ideje átvenni a kormányt a biztonságos közlekedés érdekében. Persze azért idetartoznak azok a helyzetek is, amikor a közlekedésben résztvevő többi autó (melyeket emberek vezetnek) követ el hibát, vagy amikor kényelmi szempontból döntenek a kormány átvétele mellett.

Ezt a rengeteg adatot aztán betáplálják egy szimulátorba, és megnézik, hogy mi történt volna, ha nem veszik át a vezetést. A 69 esetből 13 alkalommal érintkezett volna az autó más autókkal (illetve ebből két esetben jelzőbójákkal). A 13-ból pedig 10 alkalommal volt felelős a Google szoftvere és háromszor más autósok.

Ezek az eredmények bíztatóak. Jelentősen emelkedett az átvevések közötti kilométerek száma, és egyre közelednek az emberi hibahatárhoz a szoftverrel.

Így aztán egyáltalán nem elképzelhetetlen a Google álma, miszerint néhány év múlva már civilek is önműködő autókkal fognak közlekedni.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez