Tragédiába torkollt Franciaországban egy gyógyszerkísérlet

Többen kórházba kerültek egy rosszul elsült klinikai vizsgálat miatt Franciaországban. A különböző híroldalak eddig hat súlyos állapotban lévő emberről számoltak be, egyiküknél beállt az agyhalál.

A klinikai vizsgálat Rennes városában zajlott egy európai gyógyszeripari cég megbízásából. Állítólag egy kannabisz alapú fájdalomcsillapítót teszteltek, de a francia Egészségügyi Minisztérium tagadja ezt. A kutatást természetesen azonnal felfüggesztették, és visszahívták azokat, akik szintén részt vettek benne.

Marisol Touraine egészségügyi miniszter elmondta, hogy azonnal a helyszínre utazik, hogy együttérzését nyilvánítsa ki az érintetteknek és családjuknak, illetve megígérte, hogy a végére jár az ügynek és megtalálja a felelősöket.

Az biztos, hogy a gyógyszer a klinikai vizsgálatok első fázisában volt. Ez azt jelenti, hogy itt még nem feltétlenül az anyag pozitív hatásait kutatják, hanem csupán annak biztonságosságát. Ilyenkor általában csak egy kisebb csoport jelentkezőnek adják be a gyógyszert. A második és harmadik fázisban már jóval nagyobb mintán tesztelik, és itt már a hatásra koncentrálnak.

Majdnem tíz évvel ezelőtt történt hasonló eset Londonban. Akkor a TGN1412-es elnevezésű gyógyszer okozott súlyos mellékhatásokat. Bár az akkori hat érintett túlélte az immunreakciót, amit a gyógyszer váltott ki náluk, komoly utóhatásokat éltek át, és jelentősen megnőtt náluk a rák és az ízületi gyulladás kockázata.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez