Migráció – van, ahol már visszaesett a szám

Afrikából Olaszországba már kevesebb illegális migráns érkezett 2015-ben, mint 2014-ben. A kérdés csak az, hogy ez minek tudható be.

A visszaesés nem túl jelentős a 2014-es 170 ezerhez képest, 2015-ben 153 ezren érkeztek Líbiából Dél-Olaszországba, ugyanakkor – ha a trend folytatódik -pozitív elmozdulást jelez.    Annak, hogy itt nem következett be olyan ugrásszerű növekedés – illetve novembertől kezdve már látványos zuhanás állt be, hiszen az év két utolsó hónapjában már a 2014-es számoknak csak a felét hozta a közép-mediterrán út, idén pedig az év első 21 napján már mindössze 950-en érkeztek, több oka is lehet. Egy részről itt már egész flottát mozgat az Európai Unió, és – novembertől – már el is kobozhatják a csempészhajókat. Így az embercsempészek egy részről folyamatosan kénytelenek emelni az árakat (ellentétben a törökországiakkal, akik kiárusítást tartanak), másrészt fogynak – és drágábbak lesznek – a felhasználható hajók is. Nyilván szerepet játszik a – döcögős – líbiai rendezés is. Bár a nemzeti egységkormány megalakításáig is jó fél éves kemény tárgyalásokra volt szükség, azt pedig még  nem tudni, hogy mikor lesz ez a kormány valóban ura Líbiának, de a konfliktus alacsony intenzitással folyik, nincsenek állandó harcok az országban.

Az ugyanakkor elgondolkodtató, hogy hogyan változott az Olaszországba érkezők etnikai összetétele. Míg 2014-ben az eritreaiak mellett a második legnagyobb csoportot a szírek alkották, 2015-re ők gyakorlatilag eltűntek erről az útvonalról. Nyilván azért mert az olcsóbb, és biztonságosabb  balkáni utat váalsztották. Megkétszereződött ugyanakkor a szomáliak, nigériaiak, szudániak száma  – ami azt mutatja, hogy a szubszaharai Afrikában bőven van még utánpótlás.

Az afrikaiak – és más távolabbi országok  polgárai – ugyanakkor a januári adatok szerint már csak jelentéktelen  szeletét alkotják az új érkezőknek a kelet-mediterrán útvonalon. Eddig is 75%  felett volt a szírek-irakiak és afgánok aránya, ez most, mivel Macedóniánál tovább más államok polgárai nem jutnak, tovább nőtt. Ami ennél érdekesebb jelenség, hogy jelentősen eltolódtak a nem arányok is. Míg 2014-2015-ben túlnyomó többségben voltak a (fiatal) férfiak, most ők már kisebbségben vannak a migránsok közt. A 2016-ban a balkáni úton regisztrált migránsok között már csak 45% a felnőtt férfi, a nők aránya az elmúlt fél évben megduplázódott. Ennek – bár nyilván vizsgálni kell még a pontos okait – lehet az az egyik oka, hogy a korábban érkezett férfiak most, így hozzák maguk után a családot (miután gyakorlatilag minden ország bejelentette, hogy formális, hivatalos családegyesítésre nem lesz mód).  A görögországi érkezések száma ez évben, az év első 21 napján 36000, ami napi átlagban 1700 fő, ami az októberi csúcsokhoz képest igen jelentős visszaesést jelent, ugyanakkor a múlt januári adatok 22-szerese.  Kérdés, hogy ez a trend folytatódik-e, vagyis a határzárak, szigorítások folytán tovább csökken az érkezések száma, vagy a jobb idővel márciustól újra növekszik, ahogy az eddigi években szokásos volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez