Popzenéért fejeztek le egy 15 éves fiút

Halálra ítélt, majd kivégzett az Iszlám Állam rendkívüli bírósága egy 15 éves moszuli fiút. A bűne az volt, hogy popzenét hallgatott.

Dzsihadista harcosok hurcoltak el apja üzletéből egy 15 éves fiút Moszul egyik piacánál –  írta az ARA News szíriai független hírügynökség. A fiatalnál egy CD lejátszó volt, amin nyugati zenéket hallgatott. Szülei legközelebb akkor látták gyermeküket, mikor a dzsihadisták visszaszállították nekik a fiú holttestét.

Hatalmas felháborodás övezte a kivégzést, a helyi lakosok szerint az tény, hogy az istenkáromlásért és homoszexualitásért halál jár, de a saría bíróság sosem tiltotta be a popzene iránti rajongást.A Koránt sokféleképpen lehet értelmezni, de a tények a következőek: Az Iszlám Állam két éve közleményben tiltotta meg a zenehallgatást és a dalolást kalifátusuk területén: bulikban, autókban, boltokban is tilos zenét hallgatni, sőt, még az éneklő emberek képét sem szabad kirakni a boltok ablakaiba.

Az Iszlám Állam szerint a muzulmánok zenehallgatás közben könnyen elfeledkezhetnek Allahról és a Koránról, a szöveg és a melódia pedig olyan érzéseket kelthet bennük, amelyek “örök sebet ejthetnek a szívükön”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez