Nem szolgálhatnak és védhetnek tűsarkúban a kuvaiti rendőrök

Pedig feltehetően korábban hordtak ilyesmit szolgálatban. Az öltözködési kódex szigorú betartására vonatkozó új belügyi határozat ugyanis külön kiemeli ezt a körülményt.

Felejtsék el a szandált és a körömcipőt, a színezett kontaktlencsét és az erős make upot, a műszempillát és a piercinget, a nagy fülbevalókat és a túl feszes nadrágot, amikor szolgálatban vannak. De az abaját is, a nagy fekete leplet, amit néhányan előszeretettel húztak egyébként csinos overáljaikra a kuvaiti rendőrnők közül. Viszont, ha terhesek, akkor kötelező valami hasonló ruhadarab a munkában, pontosabban az az előírás, hogy bő öltözéket kell ilyenkor hordani.

De ezzel még nincs vége. Tilos a feltűnő gyűrű, a 2 milliméternél hosszabbra hagyott köröm, a lakk, a henna és bármilyen más tetkó, és kerülendő az extravagáns frizura is – sorolja az előírásgyűjtemény tételeit a Gulf News. Aki ezek közül bármelyiket is megsérti, azt kihallgatják.

Az 1938-ban alakult kuvaiti rendőrségben 2001 óta szolgálnak nők: az első női tisztek 2009-ben végeztek az akadémián. Szigorú öltözködési kódexüket 2011-ben és 2014-ben frissítették, most csak a betartásra hívta fel a figyelmüket a belügyminisztérium.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez