Kétszer több fiú jár iskolába a világon, mint lány

A világon csaknem 16 millió olyan 6 és 11 éves közötti lány él, akik a jelenlegi tendenciák alapján soha nem fognak iskolába járni. Számuk kétszerese az oktatásból kimaradó hasonló korú fiúkénak. A két nem közötti szakadék elsősorban az arab világban, Fekete-Afrikában és Dél-, valamint Nyugat-Ázsiában a legszembetűnőbb – derült ki az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) jelentéséből.

Továbbra is a lányok az elsők, akiktől megtagadják a tanuláshoz való jogot, dacára az utóbbi húsz évben tett erőfeszítéseknek és az eddig elért eredményeknek” – olvasható a nemzetközi nőnap közeledtével kiadott dokumentumban.

A Szaharától délre fekvő afrikai országokban 9,5 millió olyan lány van, aki valószínűleg soha nem fog iskolapadba ülni, míg a fiúk esetében ötmillióról kell elmondani ugyanezt. A fiúk és lányok közötti különbség még jobban tetten érhető Ázsia déli és nyugati részén, ahol számos arab ország is található. Ebben a térségben egymillió fiúval szemben négymillió olyan lány van, aki soha nem fog szervezett keretek között tanulni.

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója szerint nem lehet elérni a fenntartható fejlődés érdekében kitűzött célokat, ’ha nem sikerül legyőzni a lányok és a nők életét generációról generációra megbénító diszkriminációt és szegénységet”. Az ENSZ szakosított intézményének vezetője hangsúlyozta: minden szinten dolgozni kell annak érdekében, hogy ’ az egyenlőséget és az integrációt tegyük az egész politika tengelyeivé oly módon, hogy minden lány – éljen bármilyen körülmények között – menjen iskolába, tanuljon, és független állampolgár váljék belőle”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez