Obama kubai vizitje alatt talán ismét Varaderón sütkérezhetnek az amerikai turisták

Barack Obama történelminek ígérkező kubai látogatása alatt az észak-amerikai turisták ismét az USA állampolgárai számára tiltottnak tekintett Varadero strandjain lubickolhatnak majd. Az ok pedig igen prózai.

Korántsem arról van szó, hogy véget ért volna az embargóval bevezetett 56 éves turistatilalom, egyszerűen csak az történt, hogy a havannai hotelekben helyet kell csinálni a több száz fős elnöki kíséretnek. Washington papíron kulturális, kereskedelmi, családlátogatási és tanulmányi kirándulások céljából engedélyezi az amerikaiaknak a kubai utazásokat. Emiatt az észak-amerikai állampolgárok főként Havannában koncentrálódnak, helyszűkében azonban a főváros kénytelen ideiglenesen Varaderóba áthelyezni a turistákat.

Obama előreláthatóan március 21-én érkezik majd Kubába, az immár több, mint egyéves “felengedési” folyamat PR-kulminációjaként. PR, mert Kuba számára a valós áttörést minden bizonnyal a szigetországot cirka fél évszázada gúzsba kötő embargó feloldása jelenti majd, erre azonban még várni kell. Bár a demokrata párti Obama saját hatáskörben jócskán könnyített az utazási feltételeken, és immár számos kereskedelmi korlátozás is a múlté, a turizmust 1960 óta tiltó embargót csak a jelenleg republikánus többségű törvényhozás oldhatja fel.

Ennek ellenére a kubai turizmus még a legpesszimistább előrejelzések szerint is jó idénynek nézhet elébe, arról nem is beszélve, hogy a március hagyományosan főszezonnak számít, csordulásig telt szállodákkal.

Egy, magát megnevezni nem kívánó utazásszervező a The Guardiannak nyilatkozva arról beszélt, hogy a turisztikai hatóságok arra utasították a nagyobb havannai hoteleket, hogy a szóban forgó időszakban Varaderóra irányítsák a turistákat.

A fővárostól 130 kilométerre fekvő Varadero kétségkívül a kubai ipari turizmus büszkesége, azonban az USA turistái ezidáig csak irigykedhettek a fehér homokon koktélokat szopogató külföldi látogatókra. Paradox módon pont saját embargójuk tiltja a minden bizonnyal általuk is hőn áhított felfrissülést a Karib-tenger habjaiban.

Az észak-amerikai látogatók hivatalosan engedélyezett kubai útjait szervező Cuban Educational Travel elnöke, Collin Laverty szintén a The Guardian elektronikus hasábjain abbéli aggodalmának adott hangot, hogy az elnöki látogatás alatt kitelepített turistákat minden bizonnyal nem lesz könnyű távol tartani az “egyet fizetsz, mindent ehetsz-ihatsz” akciókkal csábító üdülőhelyektől. Laverty azt is hozzátette, hogy szervezete mindent megtesz majd azért, hogy lehetőség szerint egy USA állampolgár se vétsen majd a hatályos nemzetközi szabályok ellen. A gringóknak tehát tilos a turistáskodás, legyen akár szó törvénytelen mojito-nyelésről, vagy egy új Disznó-öböl rémével fenyegető, partfoglaló orv-csobbanásról.

A kubai turisztikai hatóságok nem nyilatkoztak az ügyben, azonban az óhatatlanul szárnyra kelt összeesküvés-elméletek szerint a turisták átirányítása nem egyéb, mint a szocialista államapparátus jól kitervelt agitációs és propaganda tevékenysége. A kritikusok szerint a Varadero-művelet valós célja az, hogy a paradicsomi partoktól karnyújtásnyi távolságra sóvárgó elégedetlen észak-amerikai turisták saját bőrükön megtapasztalva az embargó átkait, hazájukba visszatérve nyomást gyakoroljanak Washingtonra a korlátozások feloldását sürgetve. Ez utóbbi elméletet persze még senki sem vállalta fel hivatalosan. Még én sem.

Komolyra fordítva a szót, a hidegháború egyik utolsó, anno kifejezetten forró, mára inkább langyosnak mondható fejezetének lezárását jelentő Kuba-USA enyhülés 2014 decemberi kezdetét követően, mintegy 77%-kal emelkedett a szigetországba érkező észak-amerikai látogatók száma. A tavaly 161 000 főre duzzadó turistasereg pedig az előrejelzések szerint idén legalább a tavalyi év ritmusában növekszik majd.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez