A Nílus Iskola – mire tanítják a nagyon szegény gyerekeket Egyiptomban?

Baharva apró falu Gíza kormányzóságban: festői, friss levegőjű hely a Nílus partján, 100 kilométerre Kairótól. De lakói nem igazán tudják élvezni a természet adományait. Annyira szegények, hogy még a legelemibb infrastruktúra is hiányzik a faluból.

Nincs például tiszta folyóvíz, vagy – iskola. Meglepődve látta ezt Didi Anandarama, amikor egy barátját látogatta meg Baharvában. A gyerekeknek a szomszéd faluig kell eljutniuk, hogy tanulhassanak. De az gyalog nagyon messze van, pénze meg nincs mindenkinek járműre.

Anandarama tehát úgy döntött: önkéntesekkel elindítja a Nílus Iskolát. Ahol 3-tól 14 éves korig teljesen ingyen tanítják a gyerekeket. A szabad ég alatt. Egy asztal, körülötte székek, meg egy körbekerített hely a kicsiknek, játékokkal. A gyerekek kézműveskednek és művészeteket tanulnak, meg arab nyelvet, angolt, matekot és általános tudnivalókat.

nílus2

“Itt tiszta helyet találhatnak a játékhoz, és lehetőséget arra, hogy tandíj nélkül férhessenek hozzá az alapvető műveltséghez” – magyarázza Anandarama a Daily News Egypt újságírójának. “Ezeknek a gyerekeknek még arról sem volt fogalmuk, hogy mi az a csapvíz. Akik még el is jutnak közülük a szomszéd falu iskolájába, azok sem kapnak jó oktatást.”

A projekt 2011-ben kezdődött, magánadományokból. “Volt egy kislány, aki évekig járt állami iskolába, és amikor azt kértem, írja le arabul, hogy “cica”, nem hogy a helyesírásról nem volt fogalma, de még a betűkről sem. Hát ezért is kellett lépni. De amellett, hogy megtanítjuk nekik azt, amit az iskolában kéne megtanulniuk, gyakorlati dolgokat is megmutatunk.”

nílus4

Anandarama és barátai esélyt akarnak adni a baharvai gyerekeknek. Amit senki mástól nem kapnak meg. “Akkor is tanítjuk őket, amikor játszunk velük. Így aztán nem csak bemagolnak dolgokat, amiket nem is értenek.”

A művészetek és a kézimunka is részei a projektnek, a gyerekek képzeletét fejlesztik vele, meg a kreativitásukat. “Soha nem mondjuk meg, mit csináljanak. Csak akkor ér az egész valamit, ha ők akarják.”

nílus3

A tanítók önkéntesek, a csapat nemzetközi, a kommunkáció nyelve az angol. A kicsikkel is. Ami nem kis kihívás, hiszen a gyerekek közül többen még arabul sem tudnak jól. De azt mondják, jó ez így. Kezdetben mutogatással, néhány arab szóval értik meg egymást, de egy idő után a gyerekek angol és amerikai kiejtéssel beszélik az angolt, hisz anyanyelvi tanáraik vannak.

Az iskola a hét minden napján nyitva: kezdetben nem is volt órarend, a kicsik csak játszottak álló nap a rengetegféle adományozott játékkal. Mégis nehéz volt először meggyőzni a szülőket, hogy engedjék el a gyerekeket. A felnőttek gyanúsnak találtak mindent: azt is, hogy nem kellett fizetni, meg azt is, hogy nem padokba ültetve bifláztatták a gyerekeiket. Ma viszont már azok az anyukák is eljárnak, akik korábban soha nem jutottak el az iskolába.

“50 gyerek jön minden nap. A hétvégeken néha 100 is, így aztán nagyon rá vagyunk szorulva kairói barátainkra és támogatóinkra” – mondja Anandarama.

8-1-2

Most, csaknem öt év után már jó a híre a projektnek. Azok a gyerekek, akik nyitáskor tanultak, már maguk is tanítják a kisebbeket. Reggelente az ovisok, a 2 és 6 év közöttiek a nyelv alapjait tanulják, később jönnek az anyukák, akik lépést akarnak tartani a gyerekeikkel, arabul és angolul egyaránt. Aztán estefele az állami iskolából hazatérő gyerekek térnek be az órákra.

nílus5

A tanárok alkalmazkodnak a részben beduin falu tradícióihoz, betartják a kulturális normákat. “Saját csoportjuk van a lányoknak, elkülönítve a fiúktól. Hogy ne aggódjanak a szülők.” A falu tanuláshoz való hozzállása azonban teljesen megváltozott az elmúlt években, mint azt az anyukák példája is bizonyítja. Menő lett a tanulni akarás.

A gyerekek pedig, akik állítólag korábban nem is ismertek meséket, most mesekönyvet készítenek. Saját maguk találják ki a történeteket, és ők rajzolják az illusztrációkat is. A kisebb gyerekeknek.

 

(Visited 15 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez