Embargó után: kikötött Európában az első iráni olajtanker

Megérkezett Európában négy év óta az első iráni olajszállító tartályhajó; az iráni olajexport felújítását az atomalku megkötése tette lehetővé – jelentette a Bloomberg hírügynökség.

A csaknem egymillió tonna olajat szállító 275 méter hosszú Monte Toledo tanker 17 napi hajózás után vasárnap kötött ki a Sepsa spanyolországi olajvállalat kikötőjében Algecirasnál, nem messze Gibraltártól.

A Monte Taledo az első olajszállító tartályhajó, amely befutott európai kikötőbe 2012 közepe óta, amikor is az Európai Unió olajembargót vezetett be Teherán ellen, így próbálva rákényszeríteni arra, hogy tárgyaljon a nagyhatalmakkal a vitatott atomprogramjáról. Irán végül 2015 nyarán kötött megállapodást nukleáris programjáról az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Franciaországgal, Németországgal és Nagy-Britanniával. Miután teljesítette a megállapodásban foglaltakat, az év elején lehetővé vált a vele szembeni nemzetközi szankciók feloldása, ezzel együtt az olajembargó feloldása. Ez megnyitotta Irán számára az utat a gazdasági fellendülés előtt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez