Oroszországnak szeretettel: így énekelnek amerikaiak a világ legnagyobb országáról

A rendszerváltás előtt és után is megihlette az amerikai zenészeket Oroszország. Volt, aki parodizálta, volt, aki nagyon-nagyon megszerette.

Billy Joel hat koncertből álló turnén járta be a Szovjetuniót 1987-ben. Viktor, egy leningrádi bohóc mind a hat helyszínen meghallgatta. A rajongó annyira megihlette az amerikai zenészt, hogy dalt írt kettejükről. A Leningrad című szám arról szól, mennyire jó barát lehet két teljesen más környezetből érkező ember.

A következő évben a humorista és countryénekes, Ray Stevens elképzelte, hogyan lazítanának Kaliforniában a szovjet tengerészek.

„Mint egy idegen Moszkvában, magányosan élek” – vetette papírra 1993-as világturnéja idején Michael Jackson. Az orosz fővárosban végződő koncertsorozat után dalt is írt a szöveghez. Ebben az időben indult hanyatlásnak népszerűsége, és kezdtek napvilágot látni botrányos magánügyei.

A ma is aktív indie pop együttes, a Brazzaville nagyon-nagyon szereti Oroszországot. Annyira, hogy még a legendás Kino zenekar Zvezda po imenyi szolnce című számáról saját verziót is írt. Magasan vezette az orosz slágerlistákat ez a dal. Később egyébként a híres Bi-2-val is dolgoztak együtt. Moszkván kívül a távoli Vlagyivosztokról is énekelnek, pontosabban egy ottani lányról.

Kép: Youtube

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez