Lehet, hogy megtalálták: ki is Banksy valójában

Bár túl nagy meglepetéssel még a kutatást kivitelező Londoni Queen Mary Egyetem kutatócsoportja sem szolgálhat. Eredményeikkel többnyire csak megerősíteni tudják az eddig is ismert híreszteléseket, miszerint a Banksy álnéven futó graffiti-művész valódi neve Robin Gunningham.

Ahhoz, hogy megtalálják a világhírű graffitist, egy különleges statisztikai analízist használtak fel. Ennek lényege, hogy bonyolult algoritmusok segítségével összefüggéseket keresnek helyek között, ahol járhatott. Ezt elsősorban komoly bűnözők felkutatására használják, a kutatócsoport azonban – hogy felhívja a figyelmet a módszer eredményességére – Bansky nyomait táplálta a rendszerbe.

Először több lehetséges egyén is felkerült a listára. Végül azonban annyira egyértelműek voltak a bizonyítékok Gunningham mellett, és annyira légből kapottnak tűntek a többiekre utaló nyomok, hogy a londoni egyetem kutatócsoportja megnevezte őt.

A ’90-es évek eleje óta tevékenykedő művész egészen hihetetlen alkotásokat hozott létre. A graffitizésről dokumentumfilmet készített, Exit Through a Gift Shop címmel, mely Oscar-jelölést is kapott még 2010-ben. Többször nyilvánított véleményt a közel-keleti konfliktusokkal kapcsolatban is, állítólag egy alagúton keresztül jutott Egyiptomból Gázába, hogy ott fessen a megmaradt faldarabokra. Aztán ott van talán legnagyobb volumenű munkája a Dismaland, amely egyfajta anti-Disneylandként (bár azt tisztázta, hogy nem konkrétan ez volt a célja vele) funkcionált Angliában.

Persze ezen eredmények sem biztosak. Szerencsére. Egyrészt azért, mert amennyiben Banksy szeretné megtartani anonimitását, úgy ahhoz minden joga meg kéne hogy legyen (más kérdés, hogy technikailag nincs…), illetve elméletileg rengeteg apróbb bűncselekményt elkövetett, melyekért akár felelősségre is vonhatnák a hatóságok.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez