Fókuszban az életöröm – Afrika arcai Budapesten

Még meg sem nyitották a kiállítást, máris sorakoztak a bejegyzések a vendégkönyvben. A felnőttek a fotóst és a missziójuk közben lencsevégre kapott magyar orvosokat dicsérték, egy kislány pedig az esküvőre készülő gyönyörű afrikai nagylány képéért rajongott. Pesthidegkúton, a Klebelsberg Kultúrkúriában április 5-ig látható Répásy Zsolt Afrika arcai című fotótárlata.

Az afrikai kontinens már nem az a világ, aminek az emberek gondolják, ahol felpuffadt hasú gyermekek rizsért könyörögve várják az ENSZ-katonákat, vagy ahol ha valaki nem ebolás, akkor legalább machetével csépeli a másikat. Afrika ma már olyan modernizálódó kontinens, ahol több mint egymilliárd ember él, és ennek fele ma már a középosztályba tartozik, és évente 30 millióan költöznek városokba a dzsungelből – mondta a kiállítást megnyitó Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnöke. Aki arról is beszélt, hogy a kontinens a következő évtizedek gazdasági és emberi motorja lesz. Egyrészt a korfa miatt, másrészt azért, mert ott a fogyasztói társadalom még nem ütötte fel a fejét. Az emberek még boldogabbak, mint máshol, hisz a mának élnek, annak a mának, amelyben mindig megtalálják az apró-cseprő boldogságot, és nem mindig merengenek azon, hogy mi lesz.

DSC_0960

Balogh Sándor szerint Répásy Zsolt képei nagyon jól visszaadják ezt a hangulatot. Az AHU magyar orvosi missziójának munkájáról, vagy az esőerdőkben és az iskolákban készített fotókat nézegetve átélhetjük Afrika varázsát.

Répásy Zsolt arról beszélt, hogy az emberek emberiessége érintette meg, az, hogy mennyire őszintén fejzik ki az érzelmeiket, legyen az öröm, bánat, bármi. Kevesebb maszk van rajtuk, sokkal elfogadóbbak és befogadóak, mint mi Európában. Ő ezeket az érzelmeket szeretné közvetíteni a fotókkal, nem csupán a felszínes külcsínyt, szegény gyerekekkel, színes ruhájú emberekkel. Azt, hogy mennyire erősen közösségekben élnek az afrikaiak, mennyire távol áll tőlük a távolságtartás.

DSC_0990

Répásy Zsolt két afrikai útjának anyagából válogatott képeket a pesthidegkúti kiállításra: egyszer egy barátjánál járt Nigériában, egyszer pedig egy hetet töltött el a Magyar Afrika Társaság (AHU) orvosi missziójával Ugandában. Fotózta a magyar orvosok munkáját, azokat a vidékeket, ahol gyógyítottak, és annak az árvaháznak az apró lakóit, melyet az AHU támogat. Azt mondja: már a gépen visszafelé azon törte a fejét, hogyan és mikor tudna újra visszamenni. Mert Afrika megfog és nem ereszt.

afr1

Kembe Sorel-Arthur, az AHU szóvivője és a megnyitó házigazdája – aki maga is félig afrikai, és évekig élt édesapja szülőhazájában, a Kongói Köztársaságban – azt tanácsolta: aki megteheti, menjen el egyszer vagy kétszer Afrikába. Aztán úgyis el fog menni háromszor vagy négyszer. Mert úgy tudjuk megismerni a kontinenst, ha odautazunk és látjuk – vagy megnézünk egy olyan kiállítást, mint Répásy Zsolté.

DSC_0936

DSC_0937

DSC_0939

DSC_0945

DSC_0996

Fotó: Konkoly-Thege György

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez