Több millióan követelték Brazíliában az elnök lemondását

Minden korábbinál többen, több millióan tüntettek vasárnap Brazíliában Dilma Rousseff elnök lemondását követelve.

Az, hogy minden idők egyik legnépesebb országos megmozdulása lett a demonstrációra való ellenzéki felhívásból, arra utal, hogy a lakosság egyre nagyobb részét háborítja fel a korrupció, és ennek lehet olyan hatása is, hogy a parlament több hónapi próbálkozás után képes lesz megindítani az államfő ellen a hivatalából való elmozdítására irányuló eljárást.

Már számos tüntetésen követelték Rousseff távozását, de a tiltakozások tavaly egyre inkább veszítettek lendületükből. Most nyilvánvalóan azért kapott erőre a mozgalom, mert a Petrobras-botrány miatt folyó nyomozásban szorul a hurok azok körül, akik az államfő belső köréhez tartoznak.

A rendőrség 150 városban becsülte meg a tüntetők számát, ezt összegezte a G1 hírportál, és azt közölte, hogy mintegy 3 millió volt a résztvevők száma országosan. Csak Sao Paulóban félmillióan vonultak fel.

A Petrobras állami olajcéggel kapcsolatos korrupciós vizsgálat fő fejleményei voltak napokkal ezelőtt a Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil államfő elleni vádemelés pénzmosás és vagyon eltitkolása gyanújával, majd az ügyészségi kezdeményezés, hogy Lula da Silvát helyezzék előzetes letartóztatásba. A politikus 2003 és 2010 között volt elnök, amikor az ügyészség szerint az állítólagos vesztegetési esetek többsége történt az állami olajvállalatnál, de érintettek a botrányban jelenleg hivatalban lévő vezető politikusok is, legnagyobbrészt a kormányzó Brazil Munkáspárt (PTB) tagjai. Lula da Silva is tagja a PTB-nek.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez