Olyan bénán Photoshoppolták, hogy sztár lett belőle

Az egész világ egy kenyai nőn röhög, aki arra kérte barátait, hogy photoshoppolják rá néhány híres helyszínről készült fényképére, hogy azokkal büszkélkedhessen a közösségi oldalakon. A képek viszont olyan gagyik lettek, hogy a szerencsétlen nő nevetség tárgya lett, de a története végül váratlan fordulatot vett.

Seve Gat Kenyában él, földműves családból származik. Az ambiciózus fiatal nő minden vágya az volt, hogy egyszer elutazhasson Kínába, hogy megnézhesse a helyi nevezetességeket, de mivel erre nem volt pénze, ezért legalább azt a látszatott akarta keltetni, hogy már járt ott. Ezt úgy akarta megoldani, hogy néhány kínai nevezetességről készült képre photoshoppoltatta rá magát. Ezt barátai tették meg neki, mivel Seve nem tudja használni a programot, de a képeket látva az is kiderült, hogy barátai sem értenek hozzá.

3277F0FC00000578-3505261-image-a-40_1458690084715

A kamuképek ugyanis rendkívül bénára sikeredtek. Egyik szarabb volt, mint a másik.  Seve azonban megosztotta őket az interneten, azt a látszatot keltve, mintha tényleg Kínában lenne. A képek mellé még üzeneteket is írt. Ismerősei és sokan mások viszont rögtön rájöttek a csalafintaságra és szegény Seve gyorsan nevetség tárgya lett. Azzal azonban senki sem számolt, hogy több ezren megosztják fényképeit. Néhány ismeretlen ember pedig további képekre helyezte fel őt. Például egy olyat is csináltak, amin Donalt Trump oldalán pózol.

3277F11900000578-3505261-image-a-44_1458690635403

Seve el is szégyellte magát, de már késő volt. A képei közül azonban néhány eljutott egy tehetős vállalkozóhoz, Sam Ghuchuruhoz is, aki viszont megsajnálta. Azt viszont ő is elismerte, hogy a képek iszonyatosan rosszak lettek, de végül úgy döntött meglepi az „álmodozó” nőt. Sam ugyanis addig zaklatta Seve barátait, amig sikerült elérnie, hogy megszervezze neki álmai útját Kínába. Samnek azt is sikerült elpóérnie, hogy Seve egy négycsillagos szállodában szálljon meg, költőpénzt és biztosítást is kapjon. Természetesen a repülőjegyet is elintézte neki. Ezután pedig felkereset Sevét és kész tények elé állította. Seve először nem hitte el a dolgot és azt hitte, hogy egy rossz tréfa az egész, de miután megkapta a jegyet nem győzött hálálkodni az üzletembernek. Seve tehát idén nyáron Kínába utazik. Sam, a vállalkozó azonban jelezte, hogy a mostani volt az első és utolsó, hogy ilyet tesz, ezért senki sem próbálkozzon nála.

Kép: Seve Gat/DailyMail

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Még ki is tette!

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez