Gyász: meghalt Zaha Hadid

65 éves volt, Irakban született, és a világ egyik legnagyobb építészeként tartották számon.

Az iraki születésű Zaha Hadid volt az első nő, aki megkapta a brit királyi építészeti akadémia Arany Medálját. Pedig nem tartozott a könnyű természetű építészek közé – a díjátadás után, tavaly szeptemberben például lehordta a BBC riporterét, amiért félbeszakította a mondatát és ellentmondott neki, majd felállt és kisétált a stúdióból. Pedig a kitüntetésre nagyon büszke volt.

A kantoni Opra, Kína.
A kantoni Opera, Kína.

A két lábban a földön járó Hadid igazi építész-sztár volt. Nőként, ráadásul arab nőként bemerészkedett a férfiak uralta szakmába, és tett arra, hogy mit mondanak mások. Kétszer olyan okosnak és háromszor olyan keménynek kellett lennie férfikollégáinál ahhoz, hogy egyáltalán valamit építhessen – írja egy ismerőse a The New Yorker-ben. Ő maga úgy fogalmazott tavaly a BBC-nek, hogy ma már egyre több az elismert nő az építészetben, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű volna a dolguk. A kihívások néha óriásiak.

Hejdar Alijev központ, Baku, Azerbajdzsán.
Hejdar Alijev központ, Baku, Azerbajdzsán.

Hiába volt világhírű, nemegyszer éveket kellett harcolnia azért, hogy megvalósíthassa a terveit. Megalázó referndumokon kellett átverekednie magát például a walesi Cardiff Bay Operaház építése előtt, vagy a tokiói olimpiai stadion esetében, ahol tavaly maga a kormány blokkolta a pályázatot megnyerő tervet,  vezető japán építészek tiltakozása nyomán. Az érv az volt, hogy túl drága lett volna a megvalósítás: a 2020-as nyári játékokra megálmodott épület  2 milliárd dollárba került volna.

Ez lett volna az olimpiai stadion. Tokió, Japán
Ez lett volna az olimpiai stadion. Tokió, Japán

Zaha Hadid 1979-ben kezdett önállóan tervezni Londonban, és 2004-ben, szintén az első nőként neki ítélték oda a Pritzkert, az építész szakma Nobel-díját. Legismertebb épületei között ott van a kantoni operaház Kínában, a Vitra tűzoltóállomás a németországi, Rajna menti Weilben, a már említett Cardiff Bay Operaház Wales-ben. Meg a sok vitát kiváltó, sokak szerint vaginára emlékeztető katari focistadion,  vagy a bakui Hejdar Alijev múzeum. Főleg feltörekvő városok építtettek vele, fogadott hazájában, Angliában vagy az Egyesült Államokban kevés megbízást kapott vagy nyert el.

A Vitra tűzoltóállomás. Baden-Württenberg, Németország.
A Vitra tűzoltóállomás. Baden-Württenberg, Németország.

Amikor átadta neki az Arany Medált, a brit királyi építészeti akadémia elnöke azt mondta róla: Zaha Hadid “félelmetes és globálisan befolyásos erőt” képvisel az építészetben, amit csinál, az nagyon úttörő, nagyon szigorú és nagyon izgalmas.

VB-stadion, Katar.
VB-stadion, Katar.

Zaha Hadidot tüdőgyulladással vitték be Miamiban a kórházba, szívroham végzett vele. Abban a városban halt meg, amelyben a nyugati féltekén az egyetlen felhőkarcolója áll.

miami

Zaha Hadid pályázatot adott be Budapesten is, az új Néprajzi Múzeum épületére. Hogy kinek a terve valósul majd meg a Liget Budapest Projekt keretein belül, az májusban derül majd ki.

Zaha-hadid-dezeen

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez