Kolostorba vonult Mianmar ex-elnöke, az egykori tábornok

Csatlakozott a buddhista szerzetesekhez Thein Szein, Mianmar előző elnöke, a hadsereg egykori tábornoka.

Helyi tisztviselők beszámolója szerint Thein Szein hétfőn tette le a szerzetesi fogadalmat, mindössze négy nappal azután, hogy véget ért a katonai junta több mint fél évszázados uralma, és átvette a hatalmat az Aung Szan Szú Kjí vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért. A közösségi oldalakon megjelent fényképeken az előző államfő borotvált fejjel, sáfrányszínű köpenyben látható egy másik szerzetes oldalán. A najpjidói tájékoztatási minisztérium Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott közlemény szerint Thein Szein öt napot tölt a kolostorban.

A buddhista többségű egykori Burmában gyakran előfordul, hogy a hívők egy időre kolostorba vonulnak el. A vallásukat gyakorló fiatal fiúktól elvárják, hogy növendékként csatlakozzanak valamelyik szerzetesközösséghez, ahova felnőtt korukban később visszatérnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez