Víg özvegyek: Hogyan élnek milliárdos férjeik halála után a feleségek?

A napokban leltározta Steve Jobs özvegyének vagyonát a brit Daily Mail. Viszont nem ő az egyetlen, aki jelentős összeget örökölt elhunyt férje révén. Vajon hogyan sáfárkodnak vagyonukkal ezek az asszonyok?

Az Apple alapítója és Laurene Powell 1991 óta éltek házasságban, míg a halál el nem választotta őket 2011-ben. Steve Jobs 52 éves özvegyének Apple és Disney részvényei és 16,7 milliárd dollárja mellett, van például két magánrepülőgépe, négy birtoka és egy 138 millió dolláros yachtja.

Javait a jövőbe, pontosabban az amerikai középiskolák reformjába fekteti. Tavaly szeptemberben 50 millió dollárt ajánlott fel a The Super School Project-re. Emellett például azt a törvényt is támogatja, amely a dokumentumok nélkül érkezi menekült gyerekeknek ad amerikai állampolgárságot.

Hasonlóan kamatoztatja egykori férje vagyonát, a most 73 éves Iris Fontbona. Mivel a kezdetektől figyelemmel kísérte férje, Andronico Luksic Abaroa tevékenységét a chilei rézbányákban, így 2005-ös halála után nem esett nehezére átvenni a tízmilliárdos üzletet és kezelni a világ egyik legnagyobb rézlelőhelyét.

Más özvegyek azonban inkább visszavonultan élnek és másoknak engedik át örökségük kezelését. Így van ezzel a tavaly februárban elhunyt Nutella-király, Michele Ferrero özvegye is. A világ legidősebb milliárdosaként is számon tartott, 98 éves Maria Franca Fissolo fiára bízta a 234 milliárd dollárra becsült vagyont.

Egyébként ő és Laurene Powell a világ kilenc leggazdagabb asszonyainak listáján is szerepel, akárcsak a 66 éves Christy Walton. A híres amerikai kiskereskedelmi lánc, a Wal-Mart alapító fia, John Walton özvegyeként körülbelül 37 milliárd dollárja van. Ennek ellenére – a Forbes információi szerint – nagyon szerényen és csendesen él a Wyoming-i Jacksonban.

Kép: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez