Megkínozta, majd felgyújtotta tolvajláson kapott alkalmazottját (videóval)

A 38 éves férfit jelenleg súlyos égési sérülésekkel ápolják a kórházban.

A férfi Kenyában, egy mombasai szállítmányozó cégnél dolgozott kamionsofőrként. Miután kiderült, hogy komoly értékben tulajdonított el alumíniumtekercseket, a főnöke megkötöztette, majd megverte, végül egy gumiabroncsba bújtatta és megégette. Mindezt az alkalmazottak szeme előtt, vélhetően elrettentés céljából.

A felvételt egyébként titokban az egyik alkalmazott készítette, aztán feltöltötte a Youtube-ra. A videón állítólag az egyik vezető éppen a főnökkel utasításai szerint jár el, aki azt mondta neki, hogy égessék meg a tolvajt. Egy másik azt kérdezte a szerencsétlen férfitól, hogy honnan fogja előkeríteni az ellopott áru értékét, több mint kétmillió shillinget. A brutális önbíráskodást egyébként egy alkalmazott titokban be is jelentette a rendőrségen, de a hatóságok még nem léptek az ügyben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez