Nagyot ugrik a bolha, de a földet érésben béna

Létezik egy japán tévéműsor, ami a leglehetetlenebb kísérleteket végzi. Nagy öröm ez azok számára, akik haszontalan, de igen érdekes, vicces tudáshoz akarnak hozzájutni.

A műsor egyik epizódjában azt vizsgálták, mi történik, miután a bolha hatalmas szökkenése után leérkezik a talajra? A kérdést a stúdióban ülő vendégeknek is feltették, a feltételezés a következő volt:

„A bolha hatalmasat ugrik, de a leérkezésben béna.”

Persze sokan kételkedtek az állításban, de aztán jött a bizonyítás. A szakértő elmondta, hogy a bolhák hátsó pár lába erőteljes ugróláb, mely a testmérethez képest hatalmas ugrásokat tesz lehetővé. Közel 300-szor magasabbra tud ugrani, mint amekkora ő maga. Azonban mégis csak kiderült: valamiért a leérkezésben már nem fantasztikus. Egyszerűen nem tud talpra esni, többször elbukik.

A szakértő szerint ez azért van, mert a bolha az ugrás után is csak magára az ugrásra gondol, és nem jut el az agyáig, hogy le fog érkezni. Egész egyszerűen nem feltételezi, hogy le fog zuhanni. Ezért aztán leérkezéskor jó nagyokat esik, akár többször, ahogy visszapattan. A feltevést le is tesztelték, az alábbi videóban lassítva is látható, milyen bénák a bolhák.

Ugyanakkor a szakértő mindenkit megnyugtatott, a bolha nem sérül meg az esésben. Sőt, nem is nagyon fog fel mást, csakhogy nem érte el célját, így aztán rövid időn belül ismét ugrani készül.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 15 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez