Isteni jel: Jézus tűnt fel az ultrahangon

Egy várandós anyuka szerint isten üzenete rejlik az ultrahang-felvételen.

A kismama, Alexandra Meyer hamarosan szülni fog, már alig várja, hogy életet adjon gyermekének. A várandós anyuka természetesen minden egyes ultrahangfelvételt rögzített telefonjával, és büszkén mutogatta őket a barátnőinek. Akik közül az egyik fura dologra lett figyelmes.  

A képek egyikén ugyanis jól kivehető egy keresztre feszített test alakja, és az szerintük nem másé, mint Jézusé. A felfedezés mindenkit lázba hozott, félreértelmezhetetlen isteni jelet látnak benne. A kismama ezek után rögtön posztolta is a felvételt a Facebookra és azonnal útra kelt szülőfalujába, Evansvillebe, hogy a családjának is megmutassa.

sdsd

Alexandra szerint Isten azért üzent neki, hogy megnyugtassa: minden rendben lesz vele és kisbabájával, aki a tervek szerint júliusban fog megszületni. Alexandra ugyanis Crohn-betegségben szenved, ami miatt többféle gyógyszert kell rendszeresen szednie. Ezért sokat aggódott is terhessége alatt. A kismama nagymamája  is szentül megvan győződve arról, hogy Isten az oldalukon áll, ezért rögtön vásárolt is egy keresztet unokájának, hogy állandóan magánál tartsa.

ad_203684173

kép:www.14news.com/metro.co.uk

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez