Több tiszteletet – kiutasították a BBC riporterét Észak-Koreából

Őrizetbe vették Észak-Koreában a BBC brit közszolgálati műsorszóró egyik újságíróját, és kiutasítják az országból, mert “tisztességtelenül” tudósított a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusáról – jelentették hétfőn különböző médiumok.

Will Ripley, a CNN amerikai hírtelevízió tudósítójának beszámolója szerint kollégáját, Rupert Wingfield-Hayest a phenjani repülőtéren vették őrizetbe, majd kihallgatták azzal a gyanúval, hogy tisztességtelenül jellemezte tudósításában Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

Maga a BBC úgy tudja, az észak-koreaiak elégedetlenek voltak Wingfield-Hayes beszámolóival, amelyek elsősorban a phenjani mindennapi életről szóltak.

O Riong Il, az észak-koreai nemzeti békebizottság főtitkára azt mondta, hogy az újságíró “elferdítette a tényeket”, és “rossz hírét keltette az ország vezetésének és a rendszernek”. Hozzátette, hogy a BBC munkatársa írásban bocsánatot kért, kiutasították az országból, és többé nem léphet Észak-Korea területére.

A brit műsorszóró tájékoztatása szerint Wingfield-Hayest két másik kollégája – Maria Byrne producer és Matthew Goddard operatőr – kíséretében vették őrizetbe múlt pénteken, amikor éppen el akartak utazni az országból. Az újságírót észak-koreai tisztségviselők nyolc órán keresztül faggatták, és aláírattak vele egy nyilatkozatot. Ezt követően mindhárom BBC-munkatársat kikísérték a repülőtérre.

A brit közszolgálati műsorszóró csapata a Koreai Munkáspárt kongresszusát megelőzően tartózkodott az országban: kutatóúton részt vevő Nobel-díjasok delegációját kísérték.

John Sudworth, a BBC ugyancsak Phenjanban tartózkodó tudósítója azt mondta, bennük is aggodalmak merültek fel Wingfield-Hayes egyik tudósítása miatt, amelyben az újságíró megkérdőjelezte egy kórház valódiságát.
Észak-Korea 12 ország 128 újságírójának engedélyezte a beutazást az országba, ahol pénteken kezdődött a 36 éve után először megrendezett, nagyszabású pártkongresszus. A rendezvényt tudósító újságírók minden lépését figyelemmel kísérik..

Fotó: MTI/AP/KRT

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez