Új, nagyobb hatótávolságú rakétákkal bővült az orosz légvédelmi rendszer

Újfajta és nagyobb, 400 kilométeres hatótávolságú rakétákkal bővültek az Sz-300-as orosz légvédelmi rendszerek, ezért nem tudják majd “büntetlenül” megközelíteni őket légtérellenőrző gépek, köztük a több nyugati ország légiereje által használt AWACS-ok sem – közölte csütörtökön a rakétákat gyártó Almaz-Antej vállalat főmérnöke.

Pavel Szozinov közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel, hogy a Sz-300V4 kódjelű légvédelmi ütegeket szerelték fel ilyen, a nem hadászati rakétavédelmi feladatok teljesítésére is képes rakétákkal. Korábbi orosz közlések szerint 350 kilométeres volt eddig ezeknek a rendszereknek a hatótávolsága. Az AWACS légtérellenőrző rendszer hatósugara négyszáz kilométer, jóval nagyobb a legtöbb légvédelmi föld-levegő rakéta hatótávolságánál. Az új orosz rakéták viszont 400 kilométeres távolságra lévő célpontokat is meg tudnak semmisíteni.

“Vagyis nem tudnak majd büntetlenül behatolni a 400 kilométeres övezetbe a nagy hatósugarú légtérellenőrző gépek, köztük az AWACS-ok sem” – mondta Szozinov. Hozzátette, hogy ezzel nehezebbé válik az ellenséges vadász- és csatagépek irányítása, és jelentős mértében megváltozik a “zavarhelyzet”, amely a támadások elhárításakor állhat elő. Szozinov felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló elgondolással fejlesztették a korszerűbb, Sz-400-as Triumf és az ötödik generációs légvédelmi rendszereket is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. helyes , amit a yenkik művelnek a pofátlanság a és provokáció magasiskolája!

    Válasz

Válasz erre Cancel