Lelőttek egy szlovák apácát Dél-Szudánban

A polgárháború sújtotta Dél-Szudánban dolgozott Veronika Terezia Rackova, aki a rászorulókon segített. A hét elején lőtték meg, de végül belehalt súlyos sérülésébe – közölte az ENSZ.

A szlovák apácát május 16-án támadták meg az ország déli részén fekvő Yei településnél. Éppen egy beteget szállított autójával egy közeli kórházba, amikor fegyveresek tüzet nyitották rá. Deréktájon lőtték meg.

Veronika Terezia Rackovát a kenyai fővárosba, Nairobiba szállították, hogy ott megfelelő körülmények között kezeljék. A sérülése viszont olyan súlyos volt, hogy belehalt – közölte az ENSZ által fenntartott Radio Miraya.

A dél-szudáni hatóságok közben jelezték, hogy komoly erőkkel keresik az elkövetőket, három gyanúsítottat pedig le is tartóztattak. Részleteket azonban már nem közöltek a nyomozással kapcsolatban.

Dél-Szudánban 2013-ben tört ki a polgárháború. Az országban jelenleg viszonylag nyugalom van, komolyabb harcok nincsenek. A szemben álló feleknek ugyanis sikerült megállapodniuk egy egységkormány felállításáról, ami megteremtheti a várva várt békét az országban.

Ettől függetlenül Dél-Szudán továbbra sem számít biztonságos országnak. Rivális fegyveres törzsek ugyanis rendszeresen vetekednek egymással. Korábban ők is harcoltak a polgárháborúban, de azóta, hogy Rick Machar és Salva Kiir elnöknek egyezségre jutott, eltávolodtak tőlük, és saját útjukat járják. Így már nem kötődnek korábbi vezéreikhez, és önállóan cselekszenek riválisaik megsemmisítésé érdekében.

 

kép: CNS photo

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez