Mianmar: Muzulmánok, takarodjatok!

Egyetlen muzulmán sem töltheti a faluban az éjszakát! Muzulmán nálunk nem vásárolhat földet! Feleséget muzulmán nem kap nálunk! – ezek a nem épp barátságos feliratok fogadják a látogatót öbb mianmari faluban is. Az egykori Burmában a vallási és nemzeti kisebbségeknek aggódniuk kell a jövőjük miatt. A sors iróniája, hogy ez a kínos helyzet akkor alakult ki, amikor az ország évtizedes katonai diktatúra után áttért a demokráciára.

Ang Szán Szu Csí asszony, a demokratikus ellenzék vezére immár a politikai rendszer kulcsfigurája. Ő a legfontosabb civil vezető Mianmarban, ahol a tábornokok továbbra is döntő befolyást gyakorolnak. A vallási ügyek minisztere is egy tábornok, aki civilbe öltözött. Ő teljes nyugalommal kijelentette, hogy csak a buddhisták számítanak Mianmar teljesjogú polgárainak. A hinduk és a muzulmánok “társult polgárok”.

Különösen nagy a gyűlölet a muszlimokkal szemben. A rohingya kisebbség ősei Brit-India földjéről érkeztek Mianmarba, mely akkoriban szintén a birodalomhoz tartozott. Ezért hivatalosan bevándorlóknak tekintik őket Bangladesből. Ang Szán Szu Csí asszony arra kérte a nyugati nagykövetségeket, hogy ne használják a rohingya kisebbség kifejezést. Miután az amerikai külképviselet nem tett eleget a kérésnek, nagy tüntetést rendeztek előtte. Korábban az USA a demokráciáért küzdő Ang Szán Szu Csí legfőbb támogatója volt, de nem helyesli, hogy a demokratikus kormányzat semmibe veszi a vallási és nemzeti kisebbségek jogait.

Közben a buddhista kolostorokban szervezkedés folyik annak érdekében, hogy a vallási kisebbségeket diszkriminálják és utasítsák ki az országból. Virantu buddhista szerzetes nemzetközi mozgalmat szervez, mely nemcsak Mianmarban, de más buddhista többségű országban is vezető szerepre törekszik. Srí Lanka, az egykori Ceylon a fő célpont, hiszen a lakosság többsége ott is buddhista és a legnagyobb kisebbség muzulmán.

A brit birodalom ázsiai gyarmatain sok vallás és nemzetiség élt egymás mellett. Ha a vallási és nemzetiségi ellentétek kiéleződnek, akkor a mai országok léte is veszélybe kerülhet, hiszen lehetetlen olyan államot teremteni, ahol mindenki egy nyelvet beszél és egyetlen vallást követ.

Kép: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez