Mecsetátadás hatalmas bunyóval

Legalább 60 ember került kórházba, miután tömegverekedés tört ki a rendőrök és a hívők között.

Guineában, egészen pontosan Timbóban adták át a város legújabb mecsetjét, de az ünneplést végül komoly rendbontások kisérték. Szemtanúk elmondása szerint félelmetes tömegverekedés bontakozott ki, miután sokan nem kaptak engedélyt arra, hogy belépjenek a szentélybe.

Az új mecset átadására ugyanis rengetegen kíváncsiak voltak. Nem véletlenül, a nyugat-afrikai ország lakosságának körülbelül 85 százaléka ugyanis a szunnita iszlám követője. Timbo városa pedig az iszlám tanítások és a guineai Foutah iszlamista irányzat központja. Ráadásul szintén ez a város számít az ország politikai ellenzéke fellegvárának.

ssssal

Az összecsapások azután robbantak ki, miután a rendőrök sorfalat álltak a meccset előtt, és nem engedték be a kint várakozó hatalmas tömeget. Főként a fiatalok agya borult el ettől, és kövekkel kezdték dobálni a rendőröket, majd meg is rohamozták őket. Ezen a rendőrök feldühödtek, és hatalmas verekedés tört ki a mecset előtt. Végül elkerültek a gumibotok és könnygáz-gránátok is.

A zavargás után legkevesebb 60 embert kellett kórházba vinni, de a sérültek száma ennél jóval több volt. A kórházba szállítottak között sok volt az idős ember is, akiken egyszerűen csak átgázolt a tömeg.

 uyU

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez