Egy majomnak sikerült órákra lebénítania Kenyát

Szinte az egész országra kiterjedő áramszünetet okozott egyetlen majom Kenyában, miután véltlenül beleesett az ország legnagyobb erőművének egyik transzformátorába. Az egész rendszer lekapcsolt, 180 megawattnyi áramkimaradást idézve elő.

Közel négy óráig tartott az áramszünet Kenyában, ráadásul éppen a lehető legrosszabbkor, munkaidőben. Az ország elektromos rendszere képtelen volt ugyanis pótolni azt az áramot, ami azért esett ki, mert az incidens miatt leállt a Gitaru vízierőmű, amely egyébként az ország ellátásának tizedét biztosítja.

A kenyai áramellátó, a KenGen a történtek után jelezte, hogy növelni fogja az erőmű biztonságát, hogy ilyen ne fordulhasson elő mégegyszer. Arról azonban már nem tett említést, hogy a majomnak mégis hogyan sikerült átverekednie magát az erőmű körül kialakított elektromos kerítésen, amely pont azt a célt szolgálja, hogy a vadállatokat távol tartsa.

De ami igazán megdöbbentő az egész történetben, az az, hogy a majomnak sikerült túlélnie a kalandot. A KenGen ugyanis közölte, hogy az emlőst végül a Vadvédelmi Szolgálat emberei fogták be, majd szállították el. A majomról azóta semmi hír nem érkezett.

sssss3

 

kép:ndtv.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez