A neten gyűjtenek, hogy kiszabadítsanak egy lányt a heteróvá nevelő táborból

Az Egyesült Államokban időnként szeretnek egészen bizarr irányokba elmenni, ha a “normálistól” eltérő viselkedéssel megy szembe valaki. Az ilyen, ’90-es években virágzó gyakorlatok persze rengeteg filmet, könyvet és történetet ihlettek, a híres dagitáborok sok helyen tűnnek fel a popkultúrában. Amiről kevesebbet beszélünk, az a melegeket heteróvá konvertáló táborok témája.

A tizenhét éves, texasi Sarah úgy döntött, elviszi barátnőjét az Amerikában szimbolikus jelentőségű érettségi bulira, hogy együtt ünnepeljék az iskola végét. Feltehetőleg ez volt az utolsó csepp a pohárban melegellenes szülei számára, akik azt tették, amit bármely aggódó szülő tesz gyermekéért – elküldték egy táborba, ahol radikális módszerekkel “nevelik ki belőle” a meleget.

Igen, léteznek ilyen táborok, melyeket főként szélsőséges keresztény szervezetek tartanak fenn. Itt – a dagitáborokhoz hasonlóan – morálisan erőteljesen megkérdőjelezhető módszerekkel próbálják eltántorítani a gyerekeket a nem kívánt viselkedésformától. Jelen esetben a szexualitásuk megélésétől. Az ilyen táborok annak ellenére működhetnek, hogy például az Amerikai Orvostudományi Társaság (AMA) is kijelentette: komoly mentális károkat okozhatnak, legfőképp a tinédzsereknek. Itt szexuális beállítottságukat betegségként kezelik, és állandó szégyenérzetet keltenek a fiatalokban amiatt, ahogy éreznek.

Sarah családjának többi tagja szerencsére nem osztja szülei nézeteit. Így aztán elindítottak egy gyűjtést, melynek segítségével bíróságon támadhatják meg a szülők döntését. Mostanra pedig több mint 67 ezer dollár, tehát majdnem 19 millió forint gyűlt össze a célra.

Egyelőre nem tudni, hogy mi fog történni, ugyanis a gyűjtést feltöltők szerint Sarah kijutott a táborból, arról azonban még nincs információ, hogy szükség lesz-e a pereskedésre.

Fotó: GoFundMe

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez