Ha nehéz kitalálni, mi is akarsz lenni – Már határon túl is elindult az OTP alapítványának Karrier Programja

Manapság nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy mit is akarnak kezdeni az életükkel. Mit is kéne tanulnom, mit fogok dolgozni, merre induljak el? – teszik fel a kérdést a fiatalok. Ebben segít az OTP Fáy András Alapítvány, most már Romániában is.

Mikor az ember még általános vagy középiskolába jár, a legfélelmetesebb dolog a pályaválasztás – vagyis eldönteni azt, hogy ki mit is fog csinálni 10-20-30 év múlva. Épp ezért indította útjára az OTP Fáy András Alapítvány az OK Karrier Programját, melynek célja nem pályaválasztási tanácsadás, hanem az, hogy a fiatalok tisztább képet lássanak magukról, és könnyebben eligazodjanak a szakmák világában, a munkaerőpiacon.

Ahogy dr. Sarkady-Kiss Lilla, az Erasmus+ projekt vezetője elmondta: az OTP bank alapítványa 1992 óta foglalkozik az ifjúság támogatásával. Az OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány pedig most bemutatta a „Karrier Program – Határokon túl” című ERASMUS+ projektjét az OK Oktatási Központban.

bscap0004

De mi is derült ki ezen a rendkívül interaktív bemutatón?

Az Erasmus+ projekt egy olyan karrier tréningsorozatra épül, amely tudatos életpálya-tervezést tesz lehetővé az általános és középiskolás korú gyerekek számára, akár nemzetközi szinten is. Segíti őket abban, hogy elérjék saját céljaikat, sikeresek legyenek a mai kor trendjeinek, elvárásainak megfelelően. Maga a tananyag könnyed, szórakoztató, figyelembe veszi az Európai Unió munkaerőpiacának jelenlegi és jövőbeli igényeit. Legfontosabb célja az, hogy a fiatalok megismerjék nem csak önmagukat, de a különböző szakmákat is, azok előnyeit és hátrányait, rájöjjenek saját képességeikre, vágyaikra, és tudatosan irányítsák tanulmányaikat.

A karrier tréningek Magyarországon már zajlanak az általános iskolások (13-14 évesek) és a középiskolások (17-18 évesek) körében, a visszajelzések eddig csak pozitívak. A diákok azt is megtanulják, hogyan kell szűrni az internetes információkat, hogyan kell rendszerben gondolkozni, stresszt kezelni, kommunikálni, választékosan fogalmazni, megismerik a lehetőségeiket, sőt az idősebbek pszichológiai tesztek segítségével is mélyítik önismeretüket.

bscap0006

A Karrier Program romániai adaptációjának bemutatóján Márton Henrietta tréner elmondta, hogy ez az Erasmus+ projekt kiteljesedése külföldön. Szociológiai felmérés előzte meg az adaptációs munkát Romániában, amiből kiderült a többi között az is, hogy az ottani fiataloknak -részben- mások az elképzeléseik a szakmák, a karrier terén. Sokan ott sem tudják eldönteni, mihez akarnak kezdeni az életükkel, de szívesen veszik a segítséget ehhez. Miközben az Erasmus+ projekt tananyaga elkészült román nyelven, számos dolog átalakult. Például a bemutatott szakmák mások, mint a magyar nyelvű anyagban, hiszen Romániában a legtöbb fiatalt az orvosi, tanári, közgazdász, bíró, programozó pálya érdekli, míg a magyar diákokat az építész, tanári és eladó szakma. Érdekesség, hogy a felmérésből kiderült: a román fiatalok körében a 18-19 éves korosztály tagjai nem akarnak alkalmazottak lenni. A 14-19 évesekre egyébként is jellemző, hogy leginkább vállalkozók, cégvezetők szeretnének lenni, így ezt a szempontot is figyelembe kellett venni az adaptáció során, integrálni kellett a modulokba.

A projektben partner romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány elnöke, Diósi László elmondta: „ez teljesen más, mint ami eddig volt az oktatásban és a pénzügyi nevelésben. Nagyon jók a visszajelzések, csak pozitívak. És ez még csak a kezdet…”

bscap0003

„A két alapítvány közötti együttműködés a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukáció terén az eredeti tervekhez képest már most messze meghaladta a várakozásokat. A diákok, akik valamely tréningen már részt vettek, tele vannak lelkesedéssel, túláradó jelzőkkel illetik a modulokat, ami köszönhető a szakképzett trénerek remek munkájának is. Bízunk benne, hogy a karrier tréningek ugyanilyen sikert fognak aratni körükben. Ezek a modulok 2016 szeptemberétől lesznek elérhetők Romániában.”

A bemutató további részében a jelenlévők kipróbálhatták a Karrier Program egy-egy részletét, gyakorlatát kiscsoportokban, különböző trénerek segítségével. Az innovatív, interaktív és inspiráló tananyagot, a magyar nyelvű OK Karrier Programot az OTP Fáy András Alapítvány szakemberei, a romániai adaptációt az Oktatáshoz való Jog Alapítvány trénerei mutatták be. Később Tari Annamária pszichoanalitikus „Karriertervezés és siker a digitális generációk életében” címmel tartott nagyon érdekes előadást. A Gasztro Klub – a magyar és román cukrászat remekeinek kóstolója – már csak hab volt a tortán.

bscap0008

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez