Éhen halt 200 menekült

Egy hónap alatt csaknem 200 menekült halt éhen a nigériai Bamában – közölte az Orvosok Határok Nélkül. Mind a Boko Haram elől futottak.

Az ottani menekülttáborban 24 ezer ember zsúfolódott össze, és katasztrofális humanitárius vészhelyzet bontakozik ki – mondta a nemzetközi segélyszervezet szóvivője. Sok menekült sérült, minden ötödik gyerek kórosan alultáplált.

Az iszlamista terrorcsoport hétéves ámokfutása már 20 ezer halottat hagyott maga után, több mint kétmillióan kényszerültek elhagyni az otthonukat. A nigériai hadsereg nagyszabású offenzívát indított a Boko Haram ellen, de a lázadó szervezet még mindig támad meg falvakat az észak-keleti országrészben, a házakat lerombolja és felgyújtja, a kutakat megsemmisíti.

Bamában ma naponta temetnek, átlagosan 30-an vesznek éhen vagy halnak meg betegségektől 24 óra alatt – idézi a táborlakókat közleményében az Orvosok Határok Nélkül. Jóllehet a térség nagyon veszélyes, a humanitárius szervezetnek sikerült odajuttatnia katonai konvoj kíséretével egy orvoscsoportot.

“Most először sikerült bejutnunk Bamába, de már tudjuk, hogy iszonyúan nagy ott a szükség” – mondta a szervezet nigériai missziójának vezetője, Ghada Hatim. “Most kezeljük az alultáplált gyerekeket, és látjuk a traumát az arcukon. Sok rettenetet tapasztaltak meg és éltek túl.”

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez