Gyász: vezető amerikai politikusok méltatták Elie Wieselt

“Korunk egyik legnagyobb erkölcsi tekintélye és sok tekintetben a világ lelkiismerete volt”- írta Barack Obama közleményében a nyolcvanhét éves korában elhunyt Elie Wiesel holokauszttúlélőról és Nobel-békedíjas amerikai zsidó íróról. A The New York Times című napilap úgy tudja, Wiesel manhattani otthonában hunyt el.

Elie Wiesel Nobel-békedíjas író halála megrázta az amerikai vezetést, és pártállásuktól függetlenül politikusok egész sora – élükön Barack Obama elnökkel – méltatta az elhunyt írót, filozófust, előadót, egyetemi tanárt.

A Fehér Ház által kiadott közleményében Obama elnök így fogalmaz Wieselről: “Korunk egyik legnagyobb erkölcsi tekintélye és sok tekintetben a világ lelkiismerete volt”.

Obama, akit sajtóhírek szerint személyes jó viszony is fűzött Wieselhez, a többi között hangsúlyozta: “Elie nemcsak a világ legkiemelkedőbb holokauszttúlélője, hanem maga az élő emlékezet volt”.

elie wiesel

Személyes hangot megütve, szintén közleményben méltatta Wieselt Joe Biden alelnök.

“Elie elültette a lelkemben azt a soha nem múló kitartást, hogy minden következő nemzedéknek pontosan megtanítsuk, mi történt, hogy soha ne feledhessük el a Soá rémségeit. Elie egész élete arról szólt, hogy bizonyos legyen benne: mindannyiunk szívében ott rejtezik az ígéret, hogy – soha többé”.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus párti elnöke szerint Wiesel “megtanította nekünk, hogy soha nem szabad feladni az emberiességet. Legyen áldott az emléke!”.

Condoleezza Rice volt külügyminiszter szerint Wiesel “különleges ember volt, a béke katonája”. “Mentorként és barátként inspirált és támogatott engem” – fogalmazott Bush elnök volt külügyminisztere.

Mitt Romney, a republikánusok négy évvel ezelőtti elnökjelöltje Twitter-üzenetet tett közzé, s ebben azt írja: “Imádkozom azért, hogy az a világítótorony, akit Elie Wiesel testesített meg, hosszú időn keresztül vezessen bennünket, hogy kikerülhessük a gyűlölet és a rasszizmus zátonyait”.

A főbb amerikai televíziós csatornákon és az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) szintén megemlékeztek Elie Wieselről, többnyire részletes portréval, vagy korábbi interjúinak újbóli bejátszásával.

Az észak-erdélyi Máramarosszigeten 1928-ban született Wiesel számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján, és 1986-ban kapta meg a Nobel-békedíjat amiért életét a több millió holokausztáldozat emléke fenntartásának szentelte, “a béke és az emberi méltóság szószólójává vált, az egyik legfontosabb szellemi vezető lett olyan időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet folyamatosan jellemzi a világot”.

Felemelte a szavát mindenkiért, aki elnyomásban élt a Földön, vagy akit elfeledett az emberiség – írta róla a Reuters hírügynökség.

Ötvenhét könyvet írt, amelyek közül a leghíresebb a náci koncentrációs táborokban szerzett élményein alapuló, Az éjszaka című.

Ebben szerepel művészi hitvallása, amelyhez mindig tartotta magát:

“Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnék őket.”

“A Jad Vasem gyászolja a holokauszttúlélő, Nobel-díjas elismert írót, Elie Wieselt” – írta Twitter-fiókjában az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is közleményben emlékezett meg Wieselről.

Azt írta róla: “Fénysugár volt, az emberiség egy olyan tagja, aki hitt az ember jóságában.

Izrael állam és a zsidó nép keserűen gyászolja Elie Wieselt. Rendkívüli személyisége és elbűvölő művei révén kifejezést adott az emberi szellem győzelmének a kegyetlenség és a gonosz fölött”.

Simon Peresz volt izraeli államfő Wiesel halálát “a zsidó nép és az egész világ nagy veszteségének nevezte.

Reuven Rivlin jelenlegi izraeli elnök pedig azt mondta: “Elie Wiesel a zsidó nép egyik hőse volt, az emberiség egyik igazi óriása.”

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke: “Elie Wiesel több volt mint író. Sokunk tanítója volt. Megismertette velünk Auschwitz szörnyűségeit, tanított nekünk a júdaizmusról, Izraelről és arról, hogy az igazságtalansággal szemben nem szabad némának maradni.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez