Marihuánával várják a turistákat Jamaicán

Ez nem vicc, a szigetország ugyanis azt szeretné, hogy a külföldi turisták mielőbb betépjenek. Ezért lehetővé tennék számukra, hogy a repülőtereken és a kikötőkben már egyből vásárolhassanak maguknak a tudatmódosító növényből. Jamaicán ugyanis tavaly legalizálták a marihuána fogyasztását, illetve annak saját célra szánt bírtoklását, ami miatt a külföldi vendégek száma is jelentősen megemelkedett a koldusszegény szigetországban.

A jamaicaiak nem tagadják: komoly pénzt szeretnének kaszálni a marihuánával, ezért mindenhol elérhetővé tennék a külföldi vendégek számára a hozzáférést. A külföldiek többsége ugyanis pont azért utazik a szigetországba, hogy kellemes körülmények között betéphessen.

 ffffadp
Jamaicában mindenki szív. :)

A legújabb elképzelés szerint a repülőtereken és a kikötőkben marihuána-automatákat és információs terminálokat állítanának fel. A külföldieknek az érkezéskor először a termináloknál kellene regisztrálniuk magukat, hogy legálisan hozzájuthassanak a fűhöz. Ez az egész procedúra nem tartana sok ideig – azoknak, akiknek orvosi papírjuk van a marihuána gyógyászati célból való fogyasztásához, egyből megkapják az engedélyt. De azoknak sem kell elkeseredniük, akiknek nincsen ilyen papírjuk. A terminálokon ugyanis csak elég beírniuk azt, hogy önszántukból, saját felelősségre szívnak, ezek után pedig egyből megkapjak a szükséges engedélyt, amivel a legközelebbi boltban vagy automatánál már vásárolhatnak dzsangát, amit persze helyben egyből el is szívhatnak – írja a hightimes.com

A tervet először a helyi marihuána felügyelő bizottságnak (CLA) kell elfogadnia, illetve engedélyeznie. A visszajelzésekből az derült ki, hogy a CLA nem gördítene akadályt a biznisz elé, ami komoly bevételt jelentene az ország számára. Tehát csak idő kérdése, mikor helyezik működésbe az első automatát. A hatóságok természetesen korlátozzák a külföldiek számára, hogy maximum hány gramm marihuánát birtokolhatnak egyszerre, saját fogyasztás céljából. Ezt a mennyiségét most 57 grammban állapították meg.  A marihuánát azonban nem vihetik ki az országból a külföldiek, de azt engedélyeznék számukra, hogy felszállás előtt még elszívhassanak egy dzsangát, hogy aztán vidáman távozzanak az országból.

 ssss44

 

kép:earhustle411.tumblr.com, 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez