Örömhír: Timosenko nagymama lett

Julija Timosenko volt már Ukrajna miniszterelnöke, börtönben is ült három évig, két éve pedig a Batykicscsina párt vezére. Most viszont élete egyik legszebb szerepe kezdődött el: megszületett első unokája.

A most 55 éves Julija Timosenkónak egyetlen lánya van, Jevgenyija. Májusban egy jótékonysági rendezvényen derült ki róla, hogy kismama. Egészséges kislányát június 29-én szülte meg Kijevben. Akkor a hírt Alekszej Golobuckij politológus osztotta meg Facebook-adatlapján.

Bár a poszt azóta már nem elérhető, a szemfüles ukrán sajtó mára már több adatot is kinyomozott az újszülöttről: kislány, 3.200 grammal jött a világra és Evának hívják.

A fakty.ua hírportál valószínűsíti, hogy a gyermek a Dnyeper bal partján található egyik szülőotthonban született. Szemtanúk látták, ahogy pelenkákat és egyéb, ilyenkor szükséges holmikat vitt arra felé az újdonsült nagymama.

Hogy mennyire bűvölte már el Timosenkót unokája, nem tudni. Azt viszont igen, hogy Jevgenyiija második férjének, Artur Csecsetkin odesszai üzletembernek szülte meg első gyermekét. Vele 2014 decemberében házasodott össze. Első férje a brit zenész Sean Carr volt, akivel 2005-2013 között élt együtt.

Kép: archive.government.ru

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez