Orvlövészeket tartóztattak le Dallasban

Békés tüntetésnek indult ám hamar elfajult. Katonailag képzett fegyveresek hidegvérrel mészároltak le rendőröket, akik a tüntetést biztosították Dallasban. David O. Brown rendőrfőnök szerint nem lehet tudni, mi volt a támadók célja. Az viszont világos: rendőröket akartak ölni. Bombákat is elhelyeztek a környéken, legalábbis a rendőrség gyanús csomagokat talált, melyeket vizsgálnak. Két támadót elfogtak, őket most vallatják a rendőrök.

Miért tüntettek a kétmilliós texasi városban? Mert az utóbbi időben ismét előfordult, hogy fehér rendőrök túl gyorsan használtak fegyvert feketékkel szemben. Ezekről az esetekről videó is készült és ez felborzolta a kedélyeket mindenütt az USA-ban. Obama elnök, aki az első afroamerikai a Fehér Házban, az esetek kapcsán kijelentette: egész Amerikát érinti az ügy!

A terrorelhárítás nem zárja ki egy terrorakció lehetőségét sem, hiszen az Iszlám Állam a Ramadan végére világméretű merénylet sorozattal fenyegetett meg mindenkit. Egyelőre viszont semmilyen jel sem utal arra, hogy iszlamista merénylet történt volna Dallasban, ahol az 5 halott rendőr mellett 10 sebesült is van. Közülük több ember állapota válságos. Így lehet, hogy a terror halálos áldozatainak a száma tovább növekszik Texasban.

Az MTI beszámolójából kiderül, Dallasban 11 rendőrt lőttek meg, öten közülük meghaltak, hárman válságos állapotban vannak, két rendőrt megműtöttek. A rendőrség szerint két férfi nyitott tüzet a rendőrökre. A Fox televízió helyszíni tudósítása szerint Dallas belvárosában kaotikussá vált a helyzet. A belváros felett helikopterek köröznek.

A legfrissebb hírek szerint a dallasi rendőrség letartóztatott három orvlövészt, akit az esti békés tüntetésen lelőtt rendőrök meggyilkolásával gyanúsítanak. Úgy tudni, az egyikük feladta magát, a másikat a rendőrök fogták el. Megerősítették azt is, hogy tizenegy rendőrt lőttek meg, közülük öten haltak meg, három pedig változatlanul válságos állapotban van. Az első, kiszivárgott információk szerint a két orvlövész minél több rendőrt akart lelőni. A rendőrség az egyik gyanúsított tartózkodási helyéhez közel egy gyanús csomagot is talált, ezt egy tűzszerész egység vizsgálja.

A legfrissebb hírek szerint a rendőrökre támadó egyik dallasi orvlövészt még nem sikerült kézre keríteni, bevette magát egy mélygarázsba, és tárgyalások folynak vele arról, hogy adja meg magát, de az alkudozás alatt is többször rálőtt a rendőrökre – jelentette be David Brown dallasi rendőrfőnök péntek hajnalban. A gyanúsított azt is állította, hogy “a városban mindenütt” robbanószerkezeteket helyeztek el. Brown ugyanakkor megerősítette, hogy két orvlövészt és egy harmadik személyt letartóztattak. Brown közölte azt is, hogy az amerikai rendőri erőszak elleni tüntetés alatt elkövetett támadásokat vélhetően egyeztették, valamennyi áldozatot ugyanis hátulról lőtték meg.

Közben folytatódik a rendőrség és az egyik, még szabadlábon lévő orvlövész alkudozása. A férfi és a rendőrök között mintegy negyvenöt percig tartó lövöldözés volt, az orvlövész nem akarja megadni magát, jóllehet, azt ismételgeti, hogy “hamarosan vége lesz”. Az egyik televíziónak nyilatkozó Steve Moore, egy visszavonult FBI-ügynök megerősítette: a támadásokat jóval korábban eltervezték, s “csak” az alkalomra vártak, amikor végrehajthatják.

Chicagóban, New Yorkban a minnesotai St.Paulban és a louisianai Baton Rouge-ban is tömegtüntetések kezdődtek a rendőri túlkapások miatt. Barack Obama elnök amerikai újságíróknak Varsóban – a NATO-csúcsértekezlet helyszínén – nyilatkozva azt mondta: minden amerikainak van oka aggódni, mert nem elszigetelt incidensekről van szó, ezek a bűnügyi igazságszolgáltatás rendszerében meglévő faji egyenlőtlenségek jelei.

A rendőri túlkapások ellen kezdtek tüntetést csütörtök este Washingtonban is, a tiltakozók az amerikai elnöki hivatalnak otthont adó Fehér Ház előtt gyülekeztek, majd átvonultak a törvényhozási épületegyüttes, a Capitolium elé. A törvényhozás épülete előtt rendőrök sorfala áll, miután az eleinte békésen tüntetők egy része be is akart hatolni oda.

A szövetségi fővárosban Menjünk a Fehér Házhoz, hogy véget vessünk a rendőri brutalitásnak címmel hirdették meg a tiltakozó akciót. Több százan gyűltek össze, elénekelték A fekete életek is számítanak nevű civil mozgalom közismertté vált dalát, sokan plakátokat vittek, amelyekre a rendőri brutalitás elleni jelszavakat írtak, vagy az elkövető rendőrök felelősségre vonását követelték. Néhányan Fegyverezzék le a rendőröket! feliratú táblákat emeltek a magasba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez