Nincs több könny: Japán megalkotta a jövő hagymáját

Egy japán cég több év kísérletezés után létrehozta azt a hagymafajtát, melynek darabolása közben nem kezdünk el könnyezni. A jövő gasztronómiája megváltozik.

Tény: ha valamit a japánok egyszer a fejükbe vesznek, addig nem adják fel, amíg meg nem valósítják. Ennek most örülhetünk is, mert egy évezredes problémát oldottak meg – írja a japán Doushin oldala, a Hokkaido Shinbun Press. A hagymának sok jó tulajdonsága van: ízletes, viszonylag olcsó, és tele van tápanyagokkal. Felaprítani viszont nem szórakoztató dolog, ez pedig sokak kedvét el is veszi a főzéstől.

Amikor elkezdünk felaprítani egy hagymát, akkor a sejtek sérülése közben egyfajta gáz szabadul ki a levegőbe. Ez okozza, hogy könnyezünk. Most azonban lehet, hogy a kellemetlen érzés véget ér, hiszen japán kutatók 20 éves megfeszített munka után előállítottak egy olyan vöröshagymát, mely nem termel ilyen könnyfakasztó, irritáló gázt.

A könnytelen hagymát már el is nevezték mosolygolyónak, és tárgyalások is folynak az értékesítésről. Próbaképpen 5 tonnát adtak el online és egyes boltokban Tokióban. A tervek szerint idén ősszel már mindenhol kapható lesz Japánban, bár konkrét időpont még nincs. Ára egyelőre duplája a normál vöröshagymáénak.

feesfdsefsef

A mosolygolyó nem hordozza magában a hagyma jellegzetes szagát, és ha nyersen fogyasztjuk, állítólag az íze hasonló az almához, vagy az ázsiai körtéhez. De vajon népszerű ez az új fura zöldség azok körében, akik már kipróbálták? Az internet népe nem annyira lelkes.

„Mi a helyzet a tápanyagtartalommal?”

„Én úgy tudom, ha hűtőben tárolunk egy hagymát, akkor kevésbé fogunk könnyezni tőle aprítás közben.”

„Ahogy idősödünk, úgy egyre immunisabbak vagyunk rá, és már nem könnyezünk annyira. Elfelejtjük az illatát.”

Bár egyelőre nem úgy tűnik, hogy mindenki mosolyog, de reménykedjünk, hogy a kellemetlen könnyezés tényleg véget érhet a forradalmi hagymával.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez