7620 méterről ugrott ejtőernyő nélkül

Az amerikai Luke Aikins a világon elsőként tette ezt meg. Egy 30×30 méteres hálóban landolt. Pont a közepén.

A 42 éves amerikai férfi már több mint 18 ezer ugrást tudhat maga mögött. Most 193 kilométer óránkénti sebességgel csapódott be a hálóba közepébe, a Fox televízió nézői és több száz kíváncsi szeme láttára Dél-Kaliforniában, a Simi-völgyben.

 

Amint leért, egyből kiugrott a hálóból, és megölelte a feleségét és a fiát.

A zuhanás két percig tartott. Szinte lebegek, ez hihetetlen – mondta. Azt azért elárulta, hogy az ugrás előtt kicsit ideges volt. És hogy majdnem visszatáncolt, mert arra akarták kényszeríteni, hogy a biztonság kedvéért azért vigyen magával egy ejtőernyőt. Ő pdig attól félt, hogy a pluszsúly miatt veszélyesebb lesz a landolás – írja a BBC. A szervezők ezért aztán elálltak a kéréstől.

“Az ugrás egy 26 éves karrier csúcspontja volt. Világrekord” – közölte a szóvivője, Justin Aclin.

Luke Aikins, aki az amerikai ejtőernyős szövetségnél biztonsági és képzési tanácsadó, két évig készült a szombati ugrásra, ami egy barátja ötlete volt.

Fotó: AP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez