Levágta a felesége kezét, mert nem szült neki gyereket

Hatalmas felháborodást váltott ki Kenyában, hogy egy 34 éves férfi machetével esett neki 27 éves feleségének, mert hét év házasság után nem született gyermekük. Emberjogi szervezetek a lehető legsúlyosabb büntetés kiszabását kérik. Emellett pedig felhívták a figyelmet arra is, hogy az országban mindennapos dolognak számít a családon belüli erőszak, ami ellen a kormánynak a lehető legszigorúbban kellene fellépnie.

„A mostani eset kifejezetten sokkoló, annak ellenére, hogy Kenyában a tetőfokára hágott a családon belüli erőszakos bűncselekmények száma” – mondta Naitore Nyamu, az Equality Now emberi jogi szervezet munkatársa a Reuters hírügynökségnek.

A 34 éves Stephen Ngila ugyanis egy machetével esett neki a feleségének, levágta a kezét és hatalmas vágást ejtett a fején. Kész csoda, hogy a 27 éves Jackline Mwende túlélte a könyörtelen támadást. Amit azért kellett elszenvednie, mert a férje nem bírta elviselni, hogy hét év házasság után még mindig nincs gyermekük. Az igazán sokkoló az egész történetben viszont az, hogy a házaspár korábban több orvost is felkeresett a problémával. A kivizsgálások során pedig kiderült, hogy a 27 éves nő egészséges, a férje viszont impotens, ezért nem jöhetett össze nekik a várva várt gyermek.

A kenyai civil szervezetek, különösen a nők jogait védő alapítványok azonnal a szerencsétlen áldozat védelmére keltek. A nairobi székhelyű Női Ügyvédek Szövetesége (FIDA) pedig felszólította a hatóságokat a bűncselekmény mielőbb kivizsgálására, és követelte a 34 éves férfi felelőségre vonását.

A szervezet elnöke, Josephine Mong’are felhívta a figyelmet arra, hogy a nők elleni erőszak csak eszkalálódik az országban, ami komoly aggodalmakra adott okot. Egy korábbi kormányzati felmérés kimutatta ugyanis, hogy a házasságban élő kenyai nőknek csaknem a fele átélt már valamilyen fajta fizikai bántalmazást a férjétől. Egy szintén nairobi székhelyű központ (GVRC) pedig arra szomorú tényre világított rá, hogy az erőszakot elkövetők az esetek döntő többségében megússzák a felelőségrevonást, mert a családon belüli erőszak, különösen a nők ellen elkövetett bűncselekmények elfogadott dolognak számítanak az országban.

Az aktivisták és az ügyben megszólaló szervezetek egyetértettek abban is, hogy a kormánynak sokkal szigorúbban kellene fellépnie az ilyen ügyekben, szigorúbb törvényeket kellene hozni a nők védelme érdekében.

 

kép:BBC.com

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez