Észak-Korea sztárdiplomatája disszidált és kitálal – betege lett a rendszernek

Remekül beszélt angolul és elszántan védelmezte a világtól elzárkózó kommunista diktatúrát Londonban Thae Yongho.

A nagykövetség második számú embereként ő tartotta a kapcsolatot az angol társadalommal. Dél-Korea büszkén közölte: a sztárdiplomata immár Szöulban van, és részletesen beszámol a kommunista vezetés belső titkairól a kémelhárításnak.

12 éve élt Londonban az észak-koreai diplomata, akinek az egyik legfőbb feladata az volt, hogy figyelje emigráns honfitársait. Azután ő maga is a szabadságot választotta. Tettét elsősorban gyerekei jövőjével indokolta. Mindkét fia jó matematikus és informatikus. Szép jövő elé néztek Nyugaton. Észak-Koreában viszont minden bizonytalan, hiszen a diktátor még családtagjait is kivégzőosztag elé állította. Kim Dzsongun 2011-ben került hatalomra apja és nagyapja után. Vaskézzel irányítja hazáját.

A duci diktátor még kevésbé tűri el az ellentmondást, mint apja vagy nagyapja. Pedig ő nem a nagy Szovjetunióban nőtt fel, mint ősei,  hanem Svájcban. Egy dolgot azért megtanult ott: a pénz tiszteletét. A káderek immár gazdagodhatnak Észak-Koreában, ha feltétlenül hűek a diktátorhoz. Már legközelebbi hívei is betegei a diktátornak – kommentálta a sztárdiplomata szökését Dél-Korea kormánya. A két Korea a fegyverszüneti vonalon néz egymással farkasszemet 1953 óta. A háború ugyan véget ért, de békeszerződés nincs, csak fegyverszünet. Ebből lett elege a londoni diplomáciai képviselet második számú emberének, aki családjával együtt Dél-Koreába szökött.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez